A Nemzeti Leány Kadett A Döntő első játéknapján a Vasas Akadémia/A a Zsíros Akadémia Kőbánya/A ellen lépett pályára. Nenad Markovic tanítványai fej-fej mellett küzdöttek, a pontszegény végjáték azonban az ellenfélnek kedvezett, a 43-39-es vereség pedig azt jelenti, hogy lányaink az alsó ágban folytatják. Harmati Emma duplájával kezdődött a találkozó, aki ráadásul duplázni tudott, így a…
Hírek
Péntektől Pécs ad otthont a Nemzeti Leány Kadett A és B Döntőjének, a Vasas Akadémia pedig mindkét eseményen érintett. Nenad Markovic, U16/A csapatunk edzője mesélt a csapat céljairól a döntő előtt. A szezon elején célként tűztük ki a legjobb nyolcba kerülést és az országos döntőn való részvételt. Nem volt egyszerű dolgunk, de sikerült. Izgalmas napok…
Hétvégén rendezték Pasaréten az U12-es korosztály számára megálmodott szakmai tornát, melyen a Vasas Amazonok három mérkőzést játszhattak a korosztály legjobb csapatai ellen. Lányaink mindhárom mérkőzésüket magabiztosan nyerték, így hazai pályán nem találtak legyőzőre. Két hetes felkészülés előzte meg a három mérkőzéses szakmai tornát, aminek eredménye abszolút meglátszott a csapaton. Tizenhat fővel vágtunk neki a „mini…
U16/A csapatunk a héten játssza a Nemzeti Leány Kadett Döntőt, Nenead Markovic együttese a felkészülési időszak egy részét Szerbiában töltötte, ahol új tapasztalatokat gyűjthetett . Ez a két mérkőzés rendkívül hasznos volt számunkra, hiszen olyan csapatok ellen játszattunk, amelyek teljesen más stílusban kosárlabdáznak. Különösen igaz ez a Crvena Zvezda elleni mérkőzésre, hiszen a szerb bajnokkal…
Lehengerlő teljesítménnyel nyerte meg a Vasas Akadémia U14-es csapata a Nemzeti Leány Serdülő B Döntőt, amivel lányaink a 9. helyen zárták a bajnokságot. A fináléban a Zsíros Akadémia Kőbánya ellen nyertünk, 60-75-re, a torna All-Star ötösébe Marton Szilviát és Pácza Blankát választották be, csapatunk legjobbjának járó díjat pedig Firle-Kiss Bora zsebelhette be. Nem kezdődött álomszerűen…
Magabiztos játékkal nyerte meg a Nemzeti Leány Serdülő B Döntő elődöntőjét a Vasas Akadémia/A, amely a Kecskeméti KA/A csapatát győzte le 48-77-re. Lányaink holnap döntőt játszanak, az ellenfél a Zsíros Akadémia Kőbánya lesz. Bodnár Sára és Tompa Noémi találatával vettük kezünk az irányítást a találkozó elején, ellenfelünk azonban gyorsan reagált és egyenlíteni tudott. Ekkor újból…
U14-es csapatunk a nap utolsó mérkőzését vívta Zalakaroson a Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság „B” döntőjén, ahol végig vezetve, nagy fölénnyel jutottak tovább. Bár a mérkőzés első pontjait Barabás Anna a vendégektől szerezte, Tóth Frotti hármasával hamar egyenlítettek Ambrus Szandra tanítványai. Frotti és Marton Szilvi pontjaival sikerült egy kicsit eltávolodtunk ellenfelünktől, ezt követően azonban rengeteget hibáztunk…
Az U12-es korosztály legjobb csapatai a szezon végéhez közeledvén összefogtak, és egy szakmai tornát szerveznek, melynek az egyik helyszíne a Vasas Pasaréti Sportcentrum. Szombaton és vasárnap a Vasas Amazonok U12-es csapatának szurkolhatunk, akik hazai pályán mérkőznek meg az Atomerőmű KSC Szekszárd, a DVTK Akadémia/A, valamint a Kecskeméti KA Csillagok ellen. A korosztály legjobbjai élményeket és…
Mint ismert, a magyar női kosárlabda-válogatott februárban kiharcolta a részvételt az idei Európa-bajnokságra. A mieink a D csoportban sorrendben Szlovákiával, Törökországgal és Szerbiával csapnak majd össze a szlovéniai Ljubljanában. A magyar csapat meccseire az alábbi linkeken lehet belépőt vásárolni: 2023.06.15., csütörtök, 12:15 Szlovákia – Magyarország: https://www.eventim.si/en/tickets/fiba-women-s-eurobasket-2023-ljubljana-dvorana-stozice-1346533/performance.html 2023.06.16., péntek, 12:15 Magyarország – Törökország: https://www.eventim.si/en/tickets/fiba-women-s-eurobasket-2023-ljubljana-dvorana-stozice-1347508/performance.html 2023.06.18., vasárnap,…
U14-es csapatunk számára is eljött az idei szezon utolsó megmérettetése, lányaink a Nemzeti Leány Serdülő B döntőjére készülnek, amely péntektől vasárnapig kerül megrendezésre Zalakaroson. Természetesen nagy csalódás ez nekünk, hiszen az év elején célként tűztük ki az A döntőbe jutást. Tudtuk, hogy idén kilenc jó csapat van és mindent meg kell tennünk azért, hogy ott…