Vasárnap lejátszotta utolsó tétmeccseit serdülő/B csapatunk, amely a Soproni Darazsak Akadémia/A és a DVTK Akadémia/B legyőzésével a bajnokság 19. helyén végzett. Mindkét csapatot megfogta a teremben tapasztalható meleg, de talán még mindig mi voltunk az élesebbek. Ennek eredménye, hogy védekezésünkkel 55 eladott labdába kergettük a soproni lányokat. Támadásban már nem sikerült ilyen koncentráltságot mutatni. 32…
Hírek
Kadett/A csapatunk két találkozót is játszott pénteken a junior bajnokság helyosztóján. Az U18-as korosztály 21. helye volt a tét az eggyel fiatalabb gárdánknak, akik a Török Flóris Törekvés SE-t és a Bajai NKK-t is le tudták győzni. Hosszú és fárasztó nap volt, rendkívül nehéz volt kiosztani úgy a játékosok között a perceket, hogy mindenkiben maradjon…
Megnyerte utolsó mérkőzését a Nemzeti Leány junior Döntőjén a Vasas Akadémia, amely így a 7. helyet szerezte meg. Korántsem kezdődött álomszerűen a Kecskemét elleni találkozó, ellenfelünk ugyanis egy 6-0-s rohammal indított. Fel tudtunk ébredni a pofonból, zárkózni tudtunk, ám Hévizi játéka támadásban és védekezésben is megnehezítette a dolgunk. Ismét a kecskemétiek percei következtek, a különbség…
A Vasas Akadémia a BEA-Újbuda KA ellen mérkőzött meg a Nemzeti Leány Junior Bajnokság Döntőjén 5. helyért folyó párharc első körében. Izgalmas csatában az első félidőben még vezetni tudtunk, a folytatásban azonban ellenfelünk kezébe került az előny. Mindkét csapat nagyon akarta ezt a győzelmet, ami már a találkozó elején látszott. Nem tudott elhúzni egyik csapat…
Kadett/B csapatunk a DKKA/A ellen lépett pályára, ahol a tét a B döntő volt. Fiatal csapatunk remekül teljesített, melynek köszönhetően ott vannak a legjobb 16-ban. Úgy gondolom, hogy nem könnyű belemenni egy ilyen visszavágóba mindössze öt pont előnnyel. Örülök neki, hogy a fehérvári győzelem ellenére a lányok nem bízták el magukat és ma is alázatosan…
U18-as csapatunk a mai napon kezdte meg szereplését, a Nemzeti Leány Junior Bajnokság Döntőjén, ahol az NKA Pécs/A-val mérkőztünk meg. Szoros első félidőt követően a harmadik negyedben átvette az irányítást ellenfelünk, a kialakult különbséget pedig nem sikerült ledolgoznunk. Nagy iramban kezdődött az országos döntő első mérkőzése, a kezdeti erőfelérőt követően a Vasasnak jött ki jobban…
Junior csapatunk néhány nap múlva megkezdi szereplését az országos döntőn. A nagy megmérettetés előtt Igor Skocovskival beszéltünk a csapaton belüli hangulatról és a várakozásokról. Május 19 és 21. között rendezik Budapesten, a Csata utcai csarnokban a 2022/23-as Nemzeti Leány Junior Bajnokság Döntőjét, amelyen a Vasas Akadémiának is szurkolhatunk. Igor Skocovski együttese az utolsó simításokat végzi…
Ahogy azt már megszokhatták azok, akik a legkisebbek versenysorozatát figyelemmel követik, idén is Pasaréten rendeztük meg az U11-es Országos Leány Jamboreet. Az eseményen az ország 16 legjobb korosztályos csapata vett részt, akik különböző régiókból kvalifikálták magukat a döntőre. A korábbi évek mintájára idén is kevert csapatokkal, fantázianevek alatt versenyeztek a lányok, és szerezhettek maradandó élményeket….
Ha jön a nyár, a válogatott szereplések mellett a 3×3 is megkezdődik, a Vasas Akadémia játékosai pedig rendszerint alapemberei a felnőtt és utánpótlás válogatottaknak. Ezúttal Tóth Orsi, Salamon Zsófi és Szerencsés Tami képviselik csapatunkat 3×3-ban, lányaink pedig izgatottan várják az előttük álló kihívásokat. Miután lejátszunk egy teljes bajnoki szezont, mindig nehéz az átállás a 3×3-ra….
Kadett/B csapatunk a Dávid Kornél KA/A otthonába látogatott szombaton, ahol egy rendkívül izgalmas és kiélezett mérkőzést játszottak a felek. Lányaink az utolsó másodpercig koncentráltan játszottak, aminek meg is lett az eredménye. Nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy egy ilyen küzdős meccsen az utolsó percig helyén volt a szívük és az eszük. Megküzdöttek azért, hogy előnyből…