Folytatódik a női NBI/A PlayOutja, a hétvégi MTK elleni győzelem után a Vasas Akadémia felnőtt csapata a PINKK-Pécsi 424 otthonába látogat. Bár csak néhány nap telt el a szombati siker óta, Földi Attila lányai gőzerővel készülnek a következő megmérettetésre. A helyosztók során egyetlen egyszer hagyjuk el a fővárost, a kozármislenyi sportcsarnokban pedig van törleszteni valónk,…
Összes Hír
Az NBI/B piros csoportjában szereplő csapatunk tegnap a PINKK SE ellen játszott hazai pályán. Lányaink nagy akaraterővel kezdték a mérkőzést, ami végül győzelemhez vezetett. „A kecskeméti rossz teljesítményünket követően teljesen más hozzáállással léptünk pályára a PINKK csapata ellen. A kezdetektől fogva sok energiával, és kiváló védekezéssel irányítottuk a mérkőzést. Ez a hozzáállás nagy előnyt hozott,…
A Kiemelt Kadett Bajnokság rájátszásának felsőházában szereplő U16/A csapatunk repülőrajtot vett a szekszárdiak ellen, azonban a mérkőzés végére láthatóan elfáradtak lányaink, így végül három ponttal győzni tudott a Szekszárd. „Nagyon jó mérkőzést játszottunk a tabella második helyén álló csapattal. Az első negyed elején állva hagytuk az ellenfelünket (11-0). A vendég csapat időkérése után kezdett éledezni…
A hétvégén elrajtolt a női NBI/A helyosztója, a Vasas Akadémia az MTK-Budapest otthonában tíz pontos győzelmet aratott. Nehézkesen indult a mérkőzés, ami leginkább csapatunk gyenge védekezésén mutatkozott meg, hiszen az első negyedben 24 pontot engedtünk ellenfelünknek. Támadásunkra ebben az időszakban is jellemző volt, hogy sok pontatlanság van benne, de Tóth Orsolya kimagasló teljesítménye miatt tartottuk…
NBI/B-s csapatunk szerdán Kecskeméten járt, ahol bár végig vezettek lányaink, az utolsó percre mégis kérdéses volt a győztes kiléte. „Annak ellenére, hogy figyelmeztettük a lányokat, egyik ellenfelet sem lehet lebecsülni,a meccsbe gyenge védekezéssel, puhán mentünk bele, gondolva a győzelem magától jön majd. Valóban gyengébb, de ugyanakkor nagyon harcias ellenféllel találkoztunk. Habár vezettünk az egész mérkőzés…
Az MTK-Budapest ellen, idegenben kezdi meg szereplését a PlayOutban a Vasas Akadémia a hétvégén. Földi Attila lányai új célokat tűztek ki maguk elé a szezon hátralévő részére. Kilencedik helyen zártuk a felnőtt női NBI/A alapszakaszát, így a 9-12. helyért folyó küzdelemben folytatjuk tovább már most szombaton. Az események ráadásul felgyorsulnak a következő szűk egy hónapban,…
NBI/B-s csapatunk Ajkán járt a hétvégén. A novemberi hazai győzelmet követően nem sikerült duplázni, ami főleg a védekezésen múlt. „Sajnos nem sikerült az a fajta játék védekezésben, amit megbeszéltünk a meccs előtt. Kevés nyomás volt a labdás emberen, hiányzott az első passz levédése. Ellenfelünk kihasználta ezeket a hiányosságokat, és több pontot is szerzett. Remélem ebből…
A Budapest Bajnokságban és a Regionális Serdülő Bajnokságban is érdekelt U14/B csapatunk sűrű hetet zárt. Kertész Dávid csapata azonban hibátlanul teljesített, és négy győzelmet zsebelt be. „Csütörtökön Budapest bajnoki meccset játszottunk, ahol ellenfelünkkel szemben fizikális hátrányban voltunk. Ennek ellenére bátran vettük fel ritmust, és agresszív védekezésünk az utolsó negyedig kitartott. A végén már védekezésben is…
A Kiemelt Kadett Bajnokság rájátszásának felsőházában szereplő U16/A csapatunk Győrbe látogatott a hétvégén. „Sajnos ezen a mérkőzésen nem tudtuk azt a teljesítményt nyújtani, amire a szezon második felétől a mérkőzéseinken már képesek voltunk vagy legalább egy-egy félidő erejéig nyújtani tudtunk. Védekezésben, koncentrációban, és a játék sebességében, dinamikájában az egész mérkőzésen alulmúltuk magunkat. Az első három…
Összesen négy Országos bajnoki meccset játszott a hétvégén két gyermek csapatunk. A Bolhák mindkét mérkőzésüket megnyerték, az Amazonok az első meccsen legyőzték a KöLökös Fiúkat, a másodikra azonban kicsit elfáradtak, így három ponttal kikaptak a Török Sasok ellen. A vereség ellenére is egy csoporttal feljebb léphetünk, mert körbeverés alakult ki, ahol mi zártunk a legjobb…