A Vasas Akadémia NBI/B-s csapata a BEAC Újbuda együttesét fogadta szerdán hazai pályán. A statisztika alapján könnyű győzelemnek tűnhet, Igor Skocovski elmondása alapján azonban voltak nehézségek a mérkőzés folyamán.

„Mivel ellenfelünk mindössze hat játékossal érkezett a találkozóra úgy gondoltuk, könnyű dolgunk lesz. Ennek ellenére nagyot kellet küzdenünk a pontokért. Igyekeztünk több taktikai elemet is gyakorolni, amit a jövőben remélhetőleg kamatoztatni fogunk majd. Támadásunk nem volt a leghatékonyabb, a harmadik negyedben mutatott védekezésünkkel azonban meg vagyok elégedve. Összességében nem vagyok elégedetlen, több jó megoldást is láttam a lányoktól, a 33 támadólepattanó és a 24 assziszt pedig a csapatmunka gyümölcse. Külön kiemelném Kuncz Petra (28 IBM, 16 pont, 16 lepattanó, melyből 9 támadólepattanó, 3 assziszt), Kun Rita (24 IBM, 14 pont, 11 lepattanó, 2 assziszt), valamint Dúl Terka (14 IBM, 12 pont, 4 assziszt) játékát. A győzelemhez gratulálok, a hibákat megbeszéljük és javítjuk a következő edzéseken” – mondta a csapat edzője, Igor Skocovski.

Vasas Akadémia –BEAC Újbuda 84-38 (22-12, 23-10, 19-5, 20-11)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Dúl T. 12, Kun R. 14, Kuncz P. L. 16, Lőrinczy-Csomós P. 4, Van Rijs L. 7, Nagy L. 8, Tóbel L. 6, Van Rijs D. 2, Antal F. 5, Kuncz P. B. 2, Vígh B. 8, Siklós D.
BEAC Újbuda: Csernik Z. 9, Nagy H. 4, Mérész P. 6, Darabos S. 12, Eröss A. 5, Majsa J. 2