Friss Hírek
  1. Elmaradt a várt izgalom, az alsó ágon folytatják junior lányaink
  2. Nem sikerült a felsőházba jutás a junior „B” döntőben
  3. A TFSE ellen folytatódik a rájátszás, idegenben kezdjük a párharcot
  4. Sikeres volt a felkészülés, mégis a rutin győzött
  5. Pécsre látogat a legjobb 16 U18-as csapat

Gyerek

2019-04-01
Szépen muzsikáltak az U12-esek

Összesen négy Országos bajnoki meccset játszott a hétvégén két gyermek csapatunk. A Bolhák mindkét mérkőzésüket megnyerték, az Amazonok az első meccsen legyőzték a KöLökös Fiúkat, a másodikra azonban kicsit elfáradtak, így három ponttal kikaptak a Török Sasok ellen. A vereség ellenére is egy csoporttal feljebb léphetünk, mert körbeverés alakult ki, ahol mi zártunk a legjobb…

2019-03-26
Magabiztos győzelem hazai pályán

Gyermek csapatunk Pasaréten lépett pályára a Budapest Bajnokság hétvégi fordulójában. A mérkőzés korán reggel kezdődött, ennek ellenére lányaink az első másodperctől kezdve éberek voltak, ami meg is hozta a sikert. „Már a bemelegítést megelőzően az öltözőben kihangsúlyoztam a lányoknak mennyire fontos lehet egy határozott, lendületes kezdés, egy ilyen korai mérkőzésen. Úgy tűnik hatásos volt, 26-2-es…

2019-03-12
A Bolhák és az Amazonok is pályára léptek

Mindkét csapatunk részt vett az Országos U12-es fordulón a hétvégén a Tüske Csarnokban. Szombaton a Bolhák léptek pályára, minkét mérkőzésükön magabiztos győzelmet arattak. „Már a meccs elején látszott, hogy végre megint tudunk úgy összpontosítani és védekezni, ahogy azt már ettől a csapattól megszoktuk. Ellentmondás nem tűrően estünk neki az ellenfélnek, nem kímélve őket, s magunkat…

2019-03-05
Vereség a BEAC ellen

A Budapest Bajnokság soron következő fordulójában gyerek csapatunk a BEAC ellen lépett pályára. Vasas Akadémia – BEAC Újbuda KA 15-57 (3-12, 0-19, 4-9. 8-17) Pontszerzők: Vasas Akadémia: Fábián Szofi 3, Schannen Zoé 2, Harmati Emma 4, Tamás Petra 3, Kaszás Lili 2, Lengyel Luca 1 BEAC Újbuda KA: Szauter Petra 11, Marosvölgyi Zsófi 6, Limbek…

2019-02-27
Nem sikerült legyőznünk a Kaszásokat

Vasárnap reggel Budapest Bajnokság meccset játszottunk az Óbudai Kaszások csapatával. Bár lányaink harcoltak a végsőkig, az álmos kezdés rányomta bélyegét a mérkőzés kimenetelére. „Álmosan, bátortalanul kezdtük a mérkőzést. Sok pontatlanság jellemezte a játékunkat, ami sajnos a második negyedben is folytatódott. Az időkérések alatti kis „ébresztő” bátorítás sikeresnek bizonyult, ezt a játékrészt sikerült megnyernünk, de a…

2019-02-22
Két győzelem, mégis egy-egy a mérleg

A hétvégén kétszer is pályára léptek a Vasas Bolhák, és bár mindkét alkalommal sikert arattunk, az első mérkőzést létszámhiány miatt vereségként kellett elkönyvelnünk. Az első mérkőzésre nem volt meg a teljes csapatunk, kilencen vágtunk neki az edzőmeccsnek nyilvánított találkozónak. Fájó vereség ez, hiszen lányainknak egy kiélezett csatában sikerült nyerniük, mégis az ellenfél örülhetett a végén….

2019-02-18
2/2 – formában az Amazonok

Hétvégén rendezték az Országos Gyerek Bajnokság ötödik fordulóját. A Vasas Amazonok láthatóan formába lendültek, hiszen két győzelmet is bezsebeltek vasárnap, ráadásul az elmúlt öt mérkőzésükből négyet megnyertek. „Mindkét meccsen meggyőző, szép játékot mutatott a csapat. Az gyermeteg hibákat most teljesen sikerült elhagyni. Ahogy kértem, rögtön a legelején be tudtunk kezdeni, főleg Fábián Szofinak köszönhetően mindkét…

2019-02-11
Nagyszerű győzelem gyerek csapatunktól

U12-es lányaink a Törekvés SE ellen léptek pályára a hétvégén. Egy hullámzó mérkőzésen a Vasas növendékei végül magabiztos győzelmet arattak. Jó védekezéssel kezdtünk a mérkőzést, amiből jöttek a szép támadások is. 17-3-at mutatott az eredményjelző a nyolcadik percben. Főleg Szofi és Emma jóvoltából. Itt következett egy két perces kihagyás a védekezésben, eladott labdák után nem…

2019-01-30
Két győzelem a Vasas Bolháktól

Óriási lendülettel, és maximális odafigyeléssel a gyerek B csapatunk két győzelmet is bezsebelt a negyedik a fordulóban. „Nagy lendülettel és elszántsággal kezdtük a mérkőzést. A héten nagyon sokat gyakoroltuk a passzolást és az indítások pontos befejezését. Ezt kértem a lányoktól a meccsen is, ami gyakorlatilag száz százalékosan sikerült megvalósítani. Bár egy gyengébb csapat ellen játszottunk,…

2019-01-28
Pályán az U12-esek

Az Országos Gyerek Bajnokság negyedik fordulójában két mérkőzést is játszott U12-es csapatunk a Tüskecsarnokban. A Török Sasok elleni győzelmet követően lányaink láthatóan elfáradtak, így bár mindent megtettek, a Budapest Csepel ellen már nem jártak sikerrel. „Közel teljes kerettel vágtunk neki a negyedik fordulónak, ami a pályán és az eredményjelzőn is megmutatkozott. Sikerült felpörgetni a lányokat, és…