Szombaton ismét két mérkőzést játszottak az U12-es Vasas Bolhák, akiknek komolyan fel lett adva a lecke. Az első találkozót rossz ritmusban kezdtük, az Óbudai Kaszások fiúi ellen azonban óriásit harcoltak Diósadi Deák Éva lányai.

Sajnos erre a mérkőzésre a lányok elég gyenge mentális állapotban érkeztek. Sem támadásban, sem védekezésben nem láttuk vissza azokat a dolgokat, amiket edzéseken gyakorlunk. Azonban ennek a mérkőzésnek is volt pozitívuma. Kövesdi Janka lejátszotta élete első hivatalos U12-es mérkőzését, Kuntzl Anna pedig bokatörése után először játszott az U12-es korosztályban – mondta a csapat edzője, Diósadi Deák Éva.

Vasas Bolhák – Budai Aranysakálok 19-31 (2-2, 2-12, 5-6, 6-10, 4-1)
Pontszerzők:
Vasas Bolhák: Kövesdi Janka 7, Horváth Dorottya 4, Gergely Lujza 3, Bakos Rozina 2, Kuntzl Anna 1, Kis Piroska 1,Szigyártó Lina 1, Hujber Anna, Koncz Lili, Barta Boglárka, Kálovics Rozália, Détári Dorka

Nagy örömünkre, a második mérkőzésre megérkeztek a lányok is. A csoport erősebb ellenfele ellen nagyot harcoltak. Három és fél negyeden keresztül nagyon koncentráltan és igazán remekül védekeztek. Támadásban is jobban dolgoztak, mint az első mérkőzésen. Jó helyzeteket tudtak kialakítani egy sokkal keményebben védekező fiúcsapat ellen. Dobásaink nem voltak elég pontosak, mert gyorsabb és erősebb ellenfél ellen kellett a helyzeteket befejezni, de ezért a mérkőzésért érdemes volt átutazni Budapesten. Minden kislány dicséretet érdemel, mert koncentrációban és harcosságban 180 fokos fordulatot vett a teljesítményük, emellett szeretném kiemelni Sárga Emese mezőnymunkáját – értékelt Diósadi Deák Éva.

Óbudai Kaszások Boys – Vasas Bolhák 24-14 (5-5, 0-0, 4-4, 5-4, 10-1)
Pontszerzők:
Vasas Bolhák: Kuntzl Anna 5, Kövesdi Janka 3, Horváth Dorottya 2, Gergely Lujza 1, Hujber Anna 1, Sárga Emese 1, Kálovics Rozália 1, Kis Piroska, Szigyártó Lina, Barta Boglárka, Csépai Veronika, Hermány Katalin