Szerdán lezárult a junior bajnokság rájátszása, az utolsó fordulóra azonban maradt még izgalom. A Vasas Akadémia és a Darazsak Sportakadémia között dőlt el ugyanis, hogy melyik csapat végez a harmadik helyen. A lépés a házigazdának jött ki jobban, a győzelemnek köszönhetően pedig leszorítottak minket a negyedik helyre. Fontos mérkőzést játszottunk a Sopron ellen, a feszültség…
Hírek
Szombaton hazai pályán fogadja a Vasas Akadémia felnőtt csapata az NKA Universitas PEC együttesét a Tippmix Női NBI/A Play-Off 5-8. helyért folyó párharc második mérkőzésén. Idegenben nyerni tudtunk a pécsiek ellen, egy újabb győzelemmel pedig megszerezhetjük a továbbjutást. A szezon egyik legfontosabb mérkőzése vár Milos Pavlovic tanítványaira holnap, hiszen a szerdai győzelmet követően Pasaréten megszerezhetik…
Az Európa-bajnokságra készülő felnőtt női válogatottba kapott meghívót fiatal tehetségünk, Madár Eszti. A huszonegy fős keretbe tehát a Vasas nevelések mellett aktív Vasas Akadémia játékos is helyet kapott. 2023. június 15-25. között rendezik Szlovéniában a FIBA Women’s EuroBasket 2023 Női Európa-bajnokságot, amelyen a magyar válogatottnak is szurkolhatunk. A kontinensviadalt megelőzően, május 1 és június 14….
Öt Vasas Akadémia növendék vett részt a mai napon az MKOSZ Kiválasztó-Képző Programjában. A budapesti régiós 2010-es válogatott Pasaréten szervezett összetartást délelőtt, amelyen Éber Janka, Horváth Réka, Käfer Jázmin, Kövesdi Lujza és Varga Sára is részt vehetett. Gratulálunk lányok, csak így tovább!
Idegenben győzött a Vasas Akadémia az NKA Universitas PEAC otthonában a Tippmix Női NBI/A Play-Off 5-8. helyért zajló párharc első mérkőzésén. Milos Pavlovic tanítványai rendkívül magabiztosan játszottak, szinte végig vezetve nyerték meg a találkozót 69-78-ra. Mindkét csapaton nagy volt a nyomás a találkozó elején, ami némileg rányomta a bélyegét a meccs elejére. Kihagyott dobások, eladott…
Szerdán megkezdődik a Tippmix Női NBI/A Play-Off második köre, az 5-8. helyért folyó küzdelem első párharca. A Vasas Akadémia az NKA Universitas PEAC ellen csap össze a két győzelemig tartó küzdelemben, Milos Pavlovic tanítványai idegenben kezdenek. Borítékolt soproni továbbjutást hozott a Play-Off első köre, ám lányaink kifejezetten jól játszottak mindkét találkozón és méltó ellenfelei voltak…
Junior csapatunk szombaton Miskolcra látogatott, a bajnokság rájátszásának utolsó előtti mérkőzésére. Hamar kicsúszott kezeink közül az irányítás, amit igyekeztünk javítani a folytatásban, de ellenfelünk őrizni tudta az előnyét. Sajnos sérülés is történt a találkozón, Ulrich Zoénak jobbulást kívánunk! Ezen a meccsen sajnos nagyon nem figyeltünk oda az első percekben, így négy pontos előnyünkből hamar tíz…
A Vasas Bolhák U11-es csapata két mérkőzést játszott a hétvégén. A két találkozó között nem volt sok idő pihenni, így a fiatalok minden erejére szükség volt, hogy becsülettel helyt tudjanak állni. A kőbányai csapat elleni mérkőzést nagyon motiváltan és lendületesen kezdték a lányok, szép helyzeteket alakítottak ki passzokból, befutásokból, indításokból. Azonban sajnos a védekezésünk nem…
A Vasas Amazonok kenguru csapata két erős fiúcsapat ellen lépett pályára a hétvégén. A küzdőszellem ott volt lányainkban, ám sajnos nem sikerült felül kerekednünk egyik csapaton sem. A bajnokság legjobb csapatával csaptunk össze elsőnek. Kicsit sem szeppentünk meg a kihívástól, mindent megpróbálva küzdöttünk az egész mérkőzésen. A meccs képe és az eredmény nem a teljes…
Serdülő/A csapatunk az A döntőbe jutásért lépett pályára a hétvégén, ahol három mérkőzés is várt lányainkra. Az utolsó pillanatig ott volt előttünk a lehetőség, hogy egyenes ágon tovább jussunk, de végül sajnos nem sikerült. Aggodalomra semmi ok, hiszen egy jó hajrával kivívhatjuk még helyünket a legjobbak között. Az egész mérkőzés alatt lehetett érezni a csapaton…