Serdülő/A csapatunk az A döntőbe jutásért lépett pályára a hétvégén, ahol három mérkőzés is várt lányainkra. Az utolsó pillanatig ott volt előttünk a lehetőség, hogy egyenes ágon tovább jussunk, de végül sajnos nem sikerült. Aggodalomra semmi ok, hiszen egy jó hajrával kivívhatjuk még helyünket a legjobbak között.

Az egész mérkőzés alatt lehetett érezni a csapaton a bizonytalanságot és az elszántság hiányát. Kapkodtunk, rengeteg támadólepattanót engedtünk az ellenfelünknek, puhák voltunk. Nem támadtuk a gyűrűt, ha igen, akkor nem vettük észre az üres embereket. A mérkőzésen mindössze négy asszisztunk volt. Be kell látni, hogy ma minden szegmensben jobb volt a DVTK és jobban is akarták, így megérdemelten győztek. Kiemelném Horváth Réka palánk alatti munkáját (10 pont, 10 lepattanó, 3 blokk, 2 szerzett labda, 17 IBM) – mondta a csapat edzője, Ambrus Szandra.

Vasas Akadémia/A – DVTK Akadémia/A 54-84 (15-22, 11-27, 13-14, 15-21)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/A: Tóth Frotti 11, Horváth Réka 10, Bodnár Sára 8, Pácza Blanka 6, Márton Lia 5, Tompa Noémi 5, Marton Szilvi 4, Firle-Kiss Bora 3, Karli Dóra 2

Jó mentalitással kezdtük el a KSC elleni mérkőzést, sikerült kevés ponton tartani az ellenfél legjobbját. De ez nem volt elég a győzelemhez, mert a második negyedben olyan blokk keletkezett bennünk, amit az ellenfél egyből pontokkal büntetett és ezzel kinyílt az olló a két csapat között. A kialakult hátrányt nem tudtuk ledolgozni, hiszen a Szekszárdnál több olyan kislány is volt, aki beszállt a pontgyártásba, nálunk pedig csak egy játékos tudott 10 pont fölött teljesíteni. Ez sajnos kevés a serdülő korosztályban, szükség van a csapatmunkára és arra, hogy a dobásainkat kosárral fejezzük be. Kiemelném Marton Szilvi játékát (13 pont, 10 lepattanó, 3 kiharcolt fault, 19 IBM).

Atomerőmű-KSC Szekszárd – Vasas Akadémia/A 63-48 (15-16, 22-9, 16-10, 10-13)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/A: Marton Szilvi 13, Tóth Frotti 6, Vértes Vanda 5, Pácza Blanka 5, Béres-Nagy Szófia 5, Éber Janka 5/3, Karli Dóri 3, Bodnár Sára 2, Márton Lia 2, Firle-Kiss Bora 2

Végre a mi kezünkben volt a sorsunk, annak a lehetősége, hogy a könnyebb úton juthassunk az A döntőbe. Sajnos már a mérkőzés elején látszódott, hogy nem eléggé érezzük át ennek a súlyát. Nagyon későn eszméltünk, az utolsó negyedben mutatott játékunk sem volt már elég ahhoz, hogy megnyerjük a meccset. Most természetesen csalódottak vagyunk, nem ezt vártuk. De meg kell rázni magunkat és a következő fordulóban olyan játékot kell produkálnunk, amivel kiharcoljuk az A döntőbe jutást, mert azt gondolom, hogy ott a helyünk – értékelt Ambrus Szandra.

Csata DSE/B – Vasas Akadémia/A 56-52 (22-9, 10-13, 18-10, 6-20)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/A: Pácza Blanka 15, Karli Dóra 9/3, Marton Szilvi 9, Tóth Frotti 7, Firle-Kiss Bora 6, Horváth Réka 4, Vértes Vanda 2