Friss Hírek
  1. Elmaradt a várt izgalom, az alsó ágon folytatják junior lányaink
  2. Nem sikerült a felsőházba jutás a junior „B” döntőben
  3. A TFSE ellen folytatódik a rájátszás, idegenben kezdjük a párharcot
  4. Sikeres volt a felkészülés, mégis a rutin győzött
  5. Pécsre látogat a legjobb 16 U18-as csapat

Junior

2019-10-16
Nagy harcban nyertek juniorjain Pécsen

U18/A csapatunk a hétvégén Pécsre látogatott, ahol egy nagyon izgalmas mérkőzésen végül kilenc pontos győzelmet arattunk. „A mérkőzés eleje nem éppen úgy alakult, ahogy terveztük, az ellenfél egy határozott kezdéssel 11-3-as előnyre tett szert. Sokat kellett dolgoznunk védekezésben annak érdekében, hogy meccsben maradjunk, ám sikerrel vettük az akadályt, és a negyed végére öt pontra csökkentettük…

2019-10-07
Idő előtt véget ért a mérkőzés, ismét győztek juniorjaink

Hullámzó rajtot követően remek két negyedet produkált a Vasas Akadémia U18-as csapata a Török Flóris Törekvés SE ellen hazai pályán. A találkozó a 33. percben ért véget, mivel ellenfelünk edzője megkapta második technikai figyelmeztetését. „Nagyon rosszul indult a meccs, a negyedik percben időt kellett kérnünk, hogy átbeszéljük a hibákat, és tudjunk rajtuk javítani. Az első…

2019-09-30
Magabiztos rajtot vettek juniorjaink

Szolnokon kedzte a 2019/20-as bajnokságot a Vasas Akadémia junior csapata, Igor Skocovski lányai pedig rögtön győzelemmel mutatkoztak be az új szezonban. „Ellenfelünk csak az első öt percben tudta tartani velünk a lépést, ám egy időkérést követően bekeményítettünk védekezésben és átvettük az irányítást. Támadásaink nem voltak még meggyőzőek, azonban a második negyedre ezen is sikerült javítani,…

2019-09-23
Három korosztályunk is képviselte magát a Török Kupán

Múlt hétvégén rendezték a Török Kupát, amire U18-as, U16-os, valamint U11-es korosztályunk is meghívást kapott. Junior csapatunk a DVTK Akadémia, valamint a Török Flóris Törekvés SE ellen nézett farkasszemet, Igor Skocovski csapata pedig mindkét mérkőzésen győztesen hagyhatta el a pályát. „Nehéz volt olyan meccset játszani, ahol futó óra volt. A játékos rotáció leginkább arról szólt,…

2019-09-07
Rangos nemzetközi tornán járt junior csapatunk

Augusztus 30 és 31 között első alkalommal rendezték Pécsett a Fűzy Ákos Emléktornát, ahol a házigazda Rátgéber Akadémia mellett a Vasas Akadémia, valamint két külföldi együttes is meghívást kapott. A Vasas Akadémia két győzelemmel és egy vereséggel zárta a két napos tornát. „A torna első mérkőzésén nem játszottuk a megfelelő szinten sem védekezésben, sem támadásban….

2019-03-11
Junior döntő összefoglaló

Március 7-10.-e között rendezték a Nemzeti Leány Junior Bajnokság döntőjét, ahová a Vasas Akadémia címvédőként érkezett. A négy napos torna csoportmérkőzésekkel kezdődött, Igor Skocovski lányai pedig hibátlanul vették az első akadályokat. Csütörtökön az Atomerőmű-KSC Szekszárd ellen nyitottunk egy 95-62-es győzelemmel, majd pénteken következett a másik két csoportmeccs. Délelőtt a BEAC-Újbuda KA/A ellen nyertünk 82-43-ra, majd…

2019-03-10
Nem jött össze a címvédés, ezüstérmesek juniorjaink

Lezárult a Nemzeti Leány Junior Bajnokság döntője. A Vasas Akadémia 70-62-re kikapott a fináléban a Csata DSE-től, így lányaink ezüstéremmel térhettek haza. Komoly csatára lehetett számítani, hiszen amellett, hogy a tavalyi döntő ismétlődött meg, mindkét csapat veretlenül és remek formában várta a mérkőzést. Jól rajtoltunk, kezünkbe vettük az irányítást, ám a félidőre ellenfelünk kiegyenlített, így…

2019-03-10
Megismétlődik a tavalyi döntő

Tegnap véget értek az elődöntők a Nemzeti Leány Junior Bajnokság döntőjében, a mindent eldöntő párharcot ismét a Vasas Akadémia és a Csata DSE vívja. Csata DSE – DVTK Akadémia elődöntővel kezdődött a délutáni program, Tursics Krisztián lányai az első perctől kezdve uralták a mérkőzést, és magabiztos, 95-51-es sikert arattak, mellyel újra bebiztosították helyüket a döntőben….

2019-03-09
Csoportelsőként várjuk az elődöntőt

Mindhárom mérkőzését megnyerte a Vasas Akadémia a Nemzeti Leány Junior Bajnokság döntőjének A csoportjában. Csapatunk az elődöntőben a házigazda pécsiekkel találkozik. Két mérkőzést is játszottak tegnap Igor Skocovski lányai, mellyel lezárult a csoportkör. Délelőtt a BEAC-ot 82-43-ra, majd délután a DVTK-t győztük le magabiztosan 73-39-re, így veretlenül, csoportelsőként zártuk a tabellát. Ma délután jönnek az…

2019-03-08
Jól rajtolt csapatunk a Junior Döntőn

Győzelemmel kezdett a Vasas Akadémia a Nemzeti Leány Junior Bajnokság döntőjében. Igor Skocovski lányai 95-62-re diadalmaskodtak a Szekszárd ellen. „A döntő első mérkőzését a Szekszárd ellen vívtuk. Nagyon jó meccset játszottunk, ahol a második negyedben extra támadójátékot mutattunk 35 szerzett ponttal. A nagyszünetet követően bővítettük a rotációt, amivel agresszív támadásink valamelyest visszaestek, ám mindenki pályára…