cart

SERDÜLŐ CSAPATUNK

06 okt
Biztató jelek és javítandó hibák az első hétvégén

Serdülő/B csapatunk hétvégén két fővárosi riválissal találkozott, lányaink az MTK Budapest és BEAC-Újbuda KA/C ellen léptek pályára a szezonnyitón. Az első mérkőzésen támadásban és védekezésben is jól teljesítettek a lányok, és bár a végére fogyott az erő és a koncentráció, sikerült behúzni a győzelmet. Sajnos a második összecsapásra nem tudtunk megújulni, így a vártál nagyobb…

05 okt
Egy győzelem és egy vereség a hétvégi mérleg

Serdülő/A csapatunk két meccsel kezdte meg a bajnoki szezont, lányaink az ETO Basket/A és az NKA Pécs U14 Leány/A ellen léptek pályára. Kifejezetten szép megoldásokat is láthattunk a pályán, azonban ahogy az várható volt az évad elején, hibák is akadtak, aminek köszönhetően vegyes mérleggel zárt a csapat. A Győr csapata ellen léptünk először pályára az…

24 szept
Nem sikerült elérni a célt, de voltak kifejezetten jó momentumok

Serdülő/B csapatunk Szolnokon játszott selejtezőt a hétvégén, ahol a Kecskeméti KA/A, a Szolnoki Sportcentrum és a BEAC-Újbuda KA/B ellen mérkőztünk meg. Mindegyik összecsapáson voltak jó periódusaink, a házigazda ellen hosszabításban dőlt el a találkozó, ám sajnos győzelem nélkül zártuk a selejtezőt. Elképesztően jól kezdtük el a Kecskemét elleni mérkőzést. Jó volt a lendület, a küzdés,…

21 szept
Magabiztos teljesítménnyel zárták a selejtezőt

Serdülő/A csapatunk Székesfehérváron járt a hétvégén, ahol a bajnoki selejtező keretein belül három mérkőzést is játszott. Az első nap két magabiztos győzelme után a házigazda ellen is sikerült nyerni. A csapat célja az első hely megszerzése, és ezzel a felsőházba jutás volt. A selejtező első napján játszott mérkőzésein tudtunk gyakorolni olyan taktikai elemeket, melyeket a…

09 szept
Két győzelemmel zárták az előselejtezőt

U14/B csapatunk előselejzótezőt játszott, aminek keretein belül lányaink két mérkőzésen is pályára léptek. Mindkét összecsapáson voltak remek periódusaink és hullámvölgyeink, Ruska Norbert azonban elégedett a csapat teljesítményével. Izgalmasan indult a mérkőzés. Sokáig fej-fej mellett haladtunk, végül Emma jelentette a különbséget az első negyedben, okos megoldásaival segítette a csapatot 11 pontos előnyhöz. A teljes meccsen egyedül…

31 máj
Nagyot harcoltunk, de végül a 6. helyen zártunk

Nagy csatát hozott a Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság „A” Döntőjének helyosztója, ahol a Vasas Akadémia/A a torna során másodszor találkozott a TARR KSC Szekszárd/A-val. Pontgazdag első negyedet követően a nagyszünetre sikerült pár pontra elhúznunk, a folytatásban azonban egyre jobban úrrá lett lányainkon a fáradtság. Hiába volt 8-9 pontos előnyünk is, ellenfelünk megfordította a találkozót, és…

RUSKA NORBERT
vezetőedző
U14/A

RÓTH NORBERT
másodedző
U14/A

CSOMOR FLÓRA
vezetőedző
U14/B

FARKAS MÁTÉ
erőnléti edző