Vasárnap NBI/B-s csapatunk a BEAC-ot fogadta hazai pályán. A sűrű hétvége miatt hiányzókkal álltunk fel, ennek ellenére szoros mérkőzést játszottunk.

„Nem volt egyszerű dolgunk, hiszen igyekeztünk pihentetni junior játékosainkat a keddi Csata elleni találkozó előtt. Tovább nehezítette a dolgunk, hogy Budácsik Dorottya és Hizsnyik Dóra megsérültek a játék folyamán, így kevés bevethető játékosunk maradt. Ellenfelünk teljes kerettel érkezett, ezúttal neki jött ki jobban a lépés. Fiatal játékosainknak minden pályán töltött perc nagyon hasznos a B ligában, hiszen ez az utolsó állomás a női NBI/A előtt. Azt gondolom teljes kerettel sokkal szorosabb mérkőzést játszottunk volna” – mondta a csapat edzője, Krivacsevics Dragoljub.

Vasas Akadémia – ELTE-BEAC Újbuda 58-77 (18-21, 19-25, 12-11, 9-20)