Utolsó hazai mérkőzését játssza szerda este a Vasas Akadémia felnőtt csapata a Tippmix Női NBI/A Play-Off 3. körének második mérkőzésén. Idegenben sikerült legyőznünk az E.ON ELTE BEAC csapatát, így egy esetleges hazai siker a hetedik hely megszerzését jelentené.

Végéhez közeledik a 2022/23-as bajnoki szezon, a Pasaréti Sportcentrum szerdán utoljára nyitja meg kapuit az idei kiírásban. Szombaton lányaink a BEAC otthonában bizonyították, hogy mindent megtesznek a hetedik hely megszerzéséért, és már csak egy győzelem hiányzik, hogy jó szájízzel zárjuk le a párharcot és a bajnokságot. Milos Pavlovic együttese hazai közönség előtt szeretne búcsúzni, vezetőedzőnk pedig abban bízik, hogy telt ház előtt léphetnek pályára.

Fővárosi riválisunknak nincs több hibázási lehetősége, előbb Pasaréten, majd Újbudán kell nyerni egy-egy mérkőzést, ha a nyolcadik helyre szeretne szorítani minket. A szombati találkozón láttuk, hogy a BEAC magasemberei komoly fejtörést tudnak okozni a palánk alatt, ám a vezetőedző, Mészárosné Kovács Andrea nem volt megelégedve a csapat hozzáállásával. Nagy kérdés, hogy néhány nap alatt sikerült e rendeznie a sorokat. Izgalmas mérkőzés szemtanúi lehetnek a Pasarétre látogatók, hiszen a BEAC sem arról híres, hogy ne tudna felállni a padlóról.

Egy lépésre kerültünk a hetedik hely megszerzésétől, ráadásul saját közönségünk előtt zárhatjuk le a párharcot. Remélem, hogy telt ház előtt játszhatjuk le az utolsó hazai mérkőzésünket az idei bajnoki szezonban és együtt ünnepelhetünk szurkolóinkkal – nyilatkozott a mérkőzés előtt Milos Pavlovic, a Vasas Akadémia vezetőedzője.

A mérkőzés előtti teljes nyilatkozatot ide kattintva lehet megtekinteni.

A Vasas Akadémia – E.ON ELTE BEAC találkozó szerdán 19:30-kor kezdődik a Vasas Pasaréti Sportcentrumban.

Minden szurkolót és Vasas szimpatizánst szeretettel várunk, de a mérkőzést a mindigTV GO oldalán is meg lehet tekinteni.