Szombaton rendezik a Női NBI/A bajnokság 7. helyért folyó párharcának második mérkőzését, a Vasas Akadémia a TARR KSC Szekszárd együttesét fogadja. Idegenben nem tudtuk meglepni a szekszárdiakat, az összecsapásnak azonban még nincs vége. Biztosak lehetünk benne, hogy Nenad Markovic tanítványai mindent megtesznek majd, hogy győzelemmel búcsúzzanak a hazai közönségtől, ami egyben egy harmadik mérkőzést is eredményezne.

Hullámzó mérkőzést játszottak lányaink szerdán Szekszárdon, már az első percekben komoly gödörbe kerültünk, amit ki is használt ellenfelünk egy 10-0-s rohammal. Voltak jó periódusai is a találkozónak, ahol határozottan feljavult a játékunk és zárkózni is tudtunk, azonban sajnos ez nem volt elég ahhoz, hogy izgalmassá tegyük a végjátékot. Vezetőedzőnk a feldobástól bő rotációval játszott, lehetőséget adva a fiataloknak, Kendelényi Lulu és Szoboszlai Laura is a kezdő ötösben kapott helyet. Mindketten tizenhat percnél többet töltöttek pályán, de Kárpáthegyi Léda és Mayr Lara is bőven kapott időt a bizonyításra. Nagyon közel van már a szezon vége, maximum két alkalommal kell még mezt húznia felnőtt csapatunknak, hogy útra kelünk e még egyszer Szekszárdra, az a szombati eredménytől függ. Ellenfelünk nem tervez a harmadik mérkőzéssel, Pasaréten igyekszik lezárni a párharcot és a bajnoki idényt.

Arra törekszünk, hogy jobb mérkőzést játszunk szombaton, mint a szerdai, és visszavigyük a párharcot Szekszárdra egy harmadik meccsre. Ehhez szükséges, hogy koncentráltabb és fókuszáltabb játékot mutassunk már az első perctől, nem adhatunk ekkora előnyt. Szeretnénk a legjobb arcunkat mutatni a szezon utolsó hazai meccsén – nyilatkozott a Vasas Akadémia vezetőedzője, Nenad Markovic.

A teljes mérkőzés előtti nyilatkozatot itt lehet megtekinteni.

A Vasas Akadémia – TARR KSC Szekszárd mérkőzés szombaton 18:00-kor kezdődik a Pasaréti Sportcentrumban.

Töltsük meg együtt a lelátót, és szurkoljunk a szezon során utoljára lányainknak. A mérkőzést az eddig megszokott módon a hunbasket.tv élőben közvetíti.