Ismét mozgalmas hétvégén van túl legkisebb korosztályunk, hiszen a Vasas Törpék, a Budenz Bóbiták, a Csík Tigrisek, a Vasas Bolhák, a Remetekertvárosi Rókák és a Vasas Rókák is pályára léptek a Nyuszi Kupa újabb fordulóján. Játékból tehát ezúttal sem volt hiány, a gyerekek pedig ezúttal is nagyszerűen teljesítettek.

A Vasas Törpék erre a fordulóra igazi kis csipet-csapattal érkezett a sok betegség és sérülés miatt, viszont ennek ellenére le a kalappal a csajok előtt, hiszen hihetetlen nagyot küzdöttek. Mindkét mérkőzésen lehetett látni rajtuk, hogy nyerni akarnak, csúsztak-másztak minden labdáért a földön, agresszívan védekeztek, harcoltak a lepattanókért, amiből értékes kosarakat tudtak szerezni és még egy győzelmet is sikerült bezsebelniük.

 

A Budenz Bóbiták elsőként a Remetekertváros-Lisznyai együttesével mérkőzött meg. Szinte végig vezetve sikerült 9 ponttal nyerniük. Nagy öröm, hogy a legkisebbjeink is ott voltak és ki tudtak állni a pályára sőt, a végére nagyon szépen bele is jöttek. A második meccsre a Vasas Törpék ellen nyolc fősre szűkült a csapat, így ellenük sajnos nem sikerült nyerni, de a végére ledolgozták a hátrányt, és csupán 5 pont különbség lett közte. A lányok végig biztatták egymást, mindenki örömmel lépett pályára. Simon Lizi mindkét meccset végig küzdötte, beleadott mindent és harciasságával segítette előre a csapatot. Deimnaik Blankának sokszor sikerült betalálni a kosárba, értékes pontjait tapssal köszönték meg csapattársai. A kicsik első Nyuszi Kupájukhoz képest nagyon szépen teljesítettek, ezért nekik is jár a dicséret.

A Csík Tigrisek példát mutattak küzdeni akarásból, ugyanis mind a két meccsen fiú csapattal kellett megmérkőzniük, akik jóval magasabbak és erősebbek voltak. Külön öröm, hogy az elsős gyerekek is megmutathatták mit tanultak az elmúlt időszakban, ők is bátran, ügyesen vették fel a meccs ritmusát.

A Vasas Bolhák ezen a fordulón csak egy mérkőzést tudtak játszani a TFSE csapata ellen. Szerencsére a mérkőzésből győztesen jöttünk ki, de ez mindenképp a csajok érdeme. Remekül szedték a lepattanókat és próbáltak minél több gyors ziccert dobni. A csapat vezére Tompa Fruzsi volt, aki remek támadó és védőjátékot mutatott.

A Remetekertvárosi Rókák újból a Remetekertvárosi Általános Iskola és a Lisznyai Általános Iskola egybevonásával lépett pályára. Az első meccsen sajnos nem sikerült felül kerekedni az ellenfélen, a második meccset viszont sikerült megnyerni. A gyerekek nagyot küzdöttek és bele adtak mindent.

A Vasas Rókák nagyon várták már ezt a fordulót, mivel sok játékosnak ez volt élete első mérkőzése. Ez meg is látszódott, nagyon izgultak a gyerekek, de nagyon élvezte mindenki és ez a lényeg. Boldogan térhettek haza a Rókák, hiszen egy győzelmet is sikerült bezsebelniük, ami még több erőt adott nekik a folytatásra.