Közel két hónap kényszerpihenőt követően a Vasas Akadémia újra bajnoki mérkőzést játszik szerdán. Ellenfelünk az eddig veretlen Sopron Basket lesz.

Október 14.-én lépett tétmérkőzésen utoljára pályára a Vasas Akadémia felnőtt csapata. A pandémia hosszú leállásra kényszerítette lányainkat, eddig mindössze négy mérkőzésen van túl Milos Pavlovic együttese, ami az egész női mezőnyt figyelembe véve határozottan a legkevesebb. Rosszkor jött a szünet, hiszen remek teljesítményt nyújtottunk a szezon elején. A teljes keret nagyjából két hete kapott zöld utat a játékra, azóta gőzerővel dolgozik a csapat azon, hogy újra formába lendüljön.

Szerdai ellenfelünk velünk szinte egy időben kényszerült pihenőre, azonban a Sopron jóval hamarabb, már november közepén játékra jelentkezett. Eddigi bajnoki mérkőzéseiket magabiztosan, legalább húsz pont előnnyel nyerték, legutóbb a TFSE-MTK ellen győztek 98-67-ra hazai pályán. Gáspár Dávid csapata a múlt héten ráadásul Euroliga ellenfeleit is maguk mögött hagyta, a Bourges ellen 60-70, a Landes ellen pedig 59-70-es soproni győzelem született.

„Számunkra ez mindenképp egy új kezdet, még mindig nem vagyunk száz százalékos formában. A legfontosabb célunk, hogy fizikálisan és mentálisan is visszatérjünk egy magasabb szintre, és ott tudjuk folytatni, ahol október közepén abbahagytuk. Szerdai ellenfelünk Európa egyik legjobb csapata, nagy megtiszteltetés, hogy megmérkőzhetünk velük. Ennek megfelelően igyekszünk majd élvezni a játékot, nincs nyomás rajtunk, így tekinthetjük ezt egy felmérőnek, mennyire sikerült felkészülni a folytatásra” – mondta a Vasas Akadémia vezetőedzője, Milos Pavlovic.

A mérkőzés előtti teljes nyilatkozatot itt lehet megtekinteni.

A Vasas Akadémia – Sopron Basket találkozó szerdán 19:30-kor kezdődik a Vasas Pasaréti Sportcentrumban.

A mérkőzés zárt kapuk mögött kerül megrendezésre.