Február elsején rendezték meg a Kosárpalánta Bajnokság második fordulóját, amelyen a Vasas Akadémia hét csapattal is képviselte magát. A játékos nap végén rengeteg élménnyel gazdagodtak a legkisebbek, ami remélhetőleg hozzásegíti őket ahhoz, hogy egyszer ők legyenek a jövő bajnokai.

A Kosárpalánta verseny a legfiatalabb korosztály számára szervezett, játékos kosárlabdás esemény. Célja, hogy a gyerekek megismerkedjenek a kosárlabda alapjaival, miközben sok mozgásban, közös játékban és sikerélményben van részük. A program során a tanulók egyszerű labdás gyakorlatokon, ügyességi feladatokon és rövid mérkőzéseken vesznek részt. A hangsúly nem a győzelmen, hanem az együttműködésen, a mozgás örömén és a sport megszeretésén van. Gratulálunk a résztvevő csapatoknak és edzőiknek. Reméljük, hogy a kis palánták közül sokan a Vasas Kosárlabda Szakosztályát fogják majd választani – mondta Lakosa-Kapornai Dóra.