Hazai pályán fogadta a Vasas Akadémia/A junior csapata a DVTK Akadémia/A-t szombaton, a bajnokság 7. fordulóján. A szezon elején elszenvedett tíz pontos vereséget követően ezúttal lányaink bizonyultak jobbnak, akik magabiztos, húsz pontos győzelmet arattak.

Az első negyedben nagyon hullámzó volt a játékunk, a jó kezdés és a nyolc pontos vezetés ellenére visszaesett a teljesítményünk, így kilenc pontos hátrányba kerültünk. Óriásit harcoltunk a második játékrészben, ahol agresszív védekezésünknek köszönhetően mindössze négy pontot engedtünk a vendégeknek. A szerzett labdákból tudtunk indulni, megfordítottuk az állást a szünetre. Tudtuk, hogy ellenfelünk nem fogja feladni a meccset, ennek megfelelően kiélezett csatát láthattunk a folytatásban. Maradt energiánk az utolsó tíz percre is, aminek köszönhetően még egyszer meg tudtuk szorongatni a miskolciakat. Agresszív játékunknak és pontos dobásainknak köszönhetően magabiztosan tudtuk megnyerni a találkozót. Gratulálok a lányoknak a győzelemhez, keményen dolgoztak és a legnehezebb pillanatokban is bizonyították, hogy van tartás a csapatban. Külön kiemelném Bori Liza (28 IBM, 18 pont, 4 szerzett labda), Kárpáthegyi Léda (20 IBM, 7 pont, 4 assziszt, 5 blokk) és mayr Lara (17 IBM, 4 lepattanó, 4 assziszt) játékát – mondta a csapat edzője, Igor Skocovski.

Vasas Akadémia/A – DVTK Akadémia/A 74-54 (16-25, 21-4, 13-12, 24-13)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/A: Babai Z. 7, Karli D., Klinger E., Bodnár A 3/3., Mayr L. 16/6, Polyák E. 13/6, Gubacsi G 2., Pácza B. 6, Bori L. 18/6, Horváth R. 2, Kárpáthegyi L. 7, Babovic A.

Fotó: Babai Attila