A TFSE-MTK-nál tett tavalyi kitérőt követően, kölcsönjátékosként érkezik Győrből a Vasas Akadémia női élvonalbeli együtteséhez Gyöngyösi Janka, aki a 2023/24-es szezonban még a Rába-parti együttessel játszott bajnoki döntőt. A hármas és négyes poszton egyaránt bevethető 21 esztendős kosárlabdázó minél több időt szeretne pályán tölteni Pasaréten, s ezzel nemcsak csapatunkat, de egyéni fejlődését is segíteni. Az átigazolás részleteiről a Vasas SC kérdezte a fiatal játékost.
Gyöngyösi Janka a Csata színeiben vált ismert játékossá, jóllehet soproni születésű és a kosárlabdázással is a Darazsaknál ismerkedett meg – írja a Vasas SC. Mégpedig nagyon fiatalon, hiszen már öt esztendősen részese lett egy ovikosár programnak. Örökmozgó kislányként anyukája igyekezett a sportok felé terelni, a véletlen és a soproni környezet hozta, hogy ez éppen a kosárlabda lett. Az édesanya később is nagyon fontos szerepet játszott Janka pályafutásában, hiszen kilenc évvel később komoly választás elé állította őket az élet.
Tizennégy évesen megkerestek Budapestről, a Csatától, az ajánlatra pedig nem lehetett nemet mondani, hiszen a klub az egyik legjobb utánpótlásnevelő bázis az országban, én pedig fejlődni szerettem volna – idézte fel kosárlabda karrierjének döntő pillanatát Gyöngyösi Janka. – Örökre hálás leszek anyukámnak, hogy nemcsak támogatott az elhatározásomban, de a kedvemért otthagyta soproni életét és együtt költöztünk fel a fővárosba. Nagyon fiatal voltam, egyedül ez egy igen kockázatos lépés lett volna. Így viszont csakis jó emlékek kötnek a váltáshoz, a Csatában azt kaptam, amit ígértek, egyre jobb játékos lettem, bekerültem a korosztályos válogatottakba, és tizenhat évesen már be is mutatkozhattam a felnőttek között.
A korai élvonalbeli szereplés természetesen kihívást is jelentett a számára, éppen ezért Janka akkoriban még nagyon izgult az NBI A-s meccsek előtt. Szerencsére többen voltak fiatalok a keretben, így ezt a terhet megoszthatta társaival. Eleinte azonban így is inkább a hibák elkerülésére törekedett, s bár úgy érzi sikerült hozzátennie csapata játékához, még nem volt elég felszabadult a pályán. Ennek ellenére ismét felfigyeltek rá, mégpedig a topcsapatnak számító Győr szakemberei.
Nagy lehetőség volt számomra, hogy igen magas színvonalú meccseken, a legjobb magyar játékosok között léphettem pályára, egyéni fejlődésem szempontjából nagyon fontos volt a győri idény – ismerte el Gyöngyösi Janka, aki tavaly viszont már a TFSE-MTK-t erősítette kölcsonjátékosként. Budapestre visszatérve azonban a vártnál kevesebb bizalmat kapott, ezért is fogadta örömmel a Vasas Akadémia megkeresését. – Elsőként a vezetőedzővel, Nenad Markoviccsal egyeztettem, akivel gyorsan megtaláltuk a közös hangot és a játékommal kapcsolatos elképzeléseinkről is kiderült, nagyon hasonlóak. Elsősorban hármas-négyes poszton vagyok bevethető, Pasaréten inkább ez utóbbin számítanak rám.
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem kosárlabda edzői szakán másodéves hallgató elsősorban a védekezés terén szeretne fejlődni új csapatával, valamint a bal kezét is gyakrabban használná. Érdekesség, hogy kisgyermekként annak ellenére lett hangsúlyosabb nála is a jobb kezes fejlesztés, hogy a hétköznapokban születése óta a másikat használja. Janka a távoli dobásokat tartja az egyik erősségének, minden más területen komolyabb előrelépésre számít Pasaréten. Szeretne bátran játszani, és most már – ellentétben az élvonalban tett korai lépéseivel – egyáltalán nem félni a hibák elkövetésétől.
Azt hiszem, fejben is sok mindent helyre kell még tennem ahhoz, hogy elérjem kosárlabdás céljaimat – osztotta meg honlapunkkal távolabbi terveit Gyöngyösi Janka, aki néhány napja tért haza az Universiadéról, amelyen a harmadik helyen végzett női válogatott tagjaként vett részt. – De egyébként is nagyon érdekel, mi zajlik egy sportoló lelkében, éppen ezért később szívesen dolgoznék mentáltrénerként. De a civil pályára most még nem gondolok, kosárlabdázóként szeretnék előbb kiteljesedni, és egy nap talán a felnőtt női válogatottba is bekerülni. Eddig csak vendégként játszottam Pasaréten, furcsa érzés lesz közelebbről megismerni azt a gyűrűt, amelybe „idegenként” szinte lehetetlen volt betalálni. A Vasas Akadémia hazai pályán mindig kellemetlen ellenfél volt, különösen a kemény védekezése miatt. Nagyon várom már az alapozást és az új szezont. Mindent megteszek azért, hogy a lehető leggyorsabban otthonosan érezzem magam Pasaréten és jó eredményekhez segíthessem új csapatomat.
Forrás és fotó: Vasas SC