A Vasas Bolhák csapata újabb győzelmekkel zárta a gyerek bajnokság negyedik fordulóját. Az előző forduló két sikere után nagyon nagy várakozással érkeztek lányaink az újabb megmérettetések helyszínére. Nehéz mérkőzésekre számíthatott a csapat, hiszen két fiú gárda volt az ellenfél. Ennek megfelelően az utóbbi hetek edzésein nagyon sok energiát fordítottak a Bolhák a labdafelhozatalra, valamint a támadások eredményes befejezésére.

„Az első mérkőzést az Újpest korosztályos csapata ellen játszottuk. A fiúk a reggeli kezdés miatt egy kicsit álmosak voltak az elején, amit mi nagyon szépen használtunk ki. Az agresszív védekezésünknek, és az igazi csapatjátékunknak köszönhetően az első félidőben már jelentős előnyre tettünk szert. Az első félidőben ki szeretném emelni Bodnár Sárát, aki korosztályához képest önzetlen módon szolgálta ki labdákkal a társait, akiknek már „csak” gólra kellett váltani ezeket a labdákat. A harmadik negyedre felébredtek a fiúk, aminek köszönhetően agresszívvá vált játékuk. Először megilletődötten vettük tudomásul, hogy változott a játék stílusa, aminek köszönhetően a negyedet elvesztettük. A negyedik negyedben Bogdán Fanni és Éber Janka vezetésével „helyre állt a rend” a pályán. Védekezésben szeretném kiemelni Bacsa Szonja munkáját, ami elismerésre ad okot. Támadásban Sebestyén Emma és Hollai Laura játéka is okozott örömteli perceket. A fiatal kenguru játékosok közül Kövesdi Lujzi érdemel külön említést, aki most először nagyon bátran játszott egy korosztállyal feljebb is” – mondta a csapat edzője, Pálvölgyi Anett.

Újpest MT-A – Vasas Bolhák 28-63 (4-14, 4-11, 16-10, 4-18)
Pontszerzők:
Vasas Bolhák: Bodnár Sára 10, Bogdán Fanni 10, Sebestyén Emma 7, Hollai Laura 6, Éber Janka 6, Bacsa Szonja 5, Kövesdi Lujzi 4, Radácsi Írisz 2, Balás-Piri Kata 2, Bilkei-Gorzó Franci 1, Pátzay Saci, Jusztin Áfra

„A második mérkőzést a Zsíros Akadémia „B” csapat ellen játszottuk. A mérkőzésre ugyanolyan összeszedetten és koncentráltan léptek pályára a lányok, mint az első meccsen. Ennek köszönhetően az első negyedben nem is tudott pontot dobni ellenfelünk. Kövesdi Lujzi kapta az ellenfél labdafelhozó kisemberének védését, amelyet szinte hiba nélkül teljesített. Kiemelkedő védekezésünknek köszönhetően támadásban gyakorolni tudtuk a már edzésen is végrehajtott feladatokat. Koncentráltan, passzokkal hoztuk fel a labdát, és a szélén induló embereket keresve akartuk befejezni a támadásokat. Nem ment hiba nélkül, de számomra nagy öröm, hogy a meccs előtt, és közben kért feladatokat szinte kivétel nélkül végre szerették volna hajtani a gyerekek. Külön örömömre szolgált, és azt gondolom az igazi csapatmunkát és egységet mutatja, hogy a két meccset nézve minden játékos, egytől egyig dobott ponttal térhetett haza, és hab a torán, hogy nem egy játékos élete legtöbb pontját is most dobta. Gratuláció minden játékosnak, és folytatjuk a menetelést felfelé” – értékelt Pálvölgyi Anett.

Vasas Bolhák – Zsíros Akadémia Köbánya/B 57-29 (12-0, 21-13, 18-6, 6-10)
Pontszerzők:
Vasas Bolhák: Bodnár Sára 15, Éber Janka 13, Sebestyén Emma 6, Pátzay Saci 6, Bogdán Fanni 4, Bilkey-Gorzó Franci 4, Hollai Laura 4, Jusztin Áfra 3, Balás-Piri Kata 1, Radácsi Írisz 1, Bacsa Szonja, Kövesdi Lujzi