A múltheti Sopron elleni nyitányt követően a Vasas Akadémia ismét komoly feladat előtt áll, a bajnokság második fordulójában ugyanis Szekszárdra látogatnak lányaink. 

Nem nevezhető könnyűnek a Vasas Akadémia sorsolása, ami a 2021-22-es Tippmix Női NBI/A bajnokságot illeti, hiszen Milos Pavlovic csapata a „nagyágyúk” ellen kezdi meg a szezont. A Sopron Basket elleni hazai találkozót követően szombaton az Atomerőmű KSC Szekszárd otthonában folytatódik a pontvadászat. Az Euroligába helyet kivívó szekszárdiak két bajnoki mérkőzésen vannak már túl, az első fordulóban az újonc BKG-PRIMA Szigetszentmiklós ellen értek el magabiztos sikert, néhány nappal ezelőtt pedig a BEAC vendégeként tudtak győzni. Lendületben vannak tehát Djokics Zseljko tanítványai, nem arról híresek azonban a Vasas Akadémia lányai, hogy feltett kezekkel utaznak egy mérkőzésre.

„Nagyon jól tudjuk, hogy milyen erőt képvisel a Szekszárd, ráadásul rendkívül erős és az ellenfelek számára kellemetlen hazai pályával rendelkezik a csapat. Mindenkinek a maximumot kell nyújtania ahhoz, hogy egy jó mérkőzést tudjunk játszani, keménynek és agresszívnak kell lennünk” – nyilatkozta a mérkőzés előtt Milos Pavlovic, a Vasas Akadémia vezetőedzője.

A mérkőzés előtti teljes nyilatkozatot itt lehet megtekinteni.

Az  Atomerőmű KSC Szekszárd – Vasas Akadémia bajnoki találkozó szombaton 18:00-kor kezdődik.

A mérkőzés továbbra is élőben nézhető a mindiGO oldalán vagy applikációján.