Harmadik edzőmeccsét játszotta U18-as csapatunk, ezúttal az MTK-TFSE látogatott Pasarétre. Izgalmas mérkőzésen már az elején lépéselőnybe kerültünk, majd negyedről negyedre növelni tudtuk a különbséget.

“Egy igen erős ellenféllel meccseltünk, és bár a felkészülési időszak elején jártunk, szépen működött a csapat. Az első negyedben alacsony szerkezetű csapattal léptünk pályára, amivel meg tudtuk lepni ellenfelünket. Sok támadólepattanót gyűjtöttünk és rendkívül gyors volt a játékunk. Helyzeteinket nem tudtuk tökéletesen kihasználni, de ennek ellenére vezetni tudtunk. A második játékrészben játszottunk a legjobban, agresszív védekezés, gyorsindítások és pontosabb befejezés jellemezte a lányokat. A félidőt követően változtattunk szerkezetünkön, ezúttal magas ötössel kezdtünk. Nem éppen a terv szerint működött a játék, de megtapasztalhattuk min kell javítani. A záró negyedben elfogyott a koncentráció, sokat hibáztunk, ami rossz figurákhoz és eladott labdákhoz vezetett. Elégedett vagyok teljesítményünkkel, szépen megmutatkozott a mérkőzésen, hogy miben kell fejlődnünk a továbbiakban. Külön megdicsérem Kádár Orsit (22 IBM, 9 pont, 6 lepattanó, 7 kiharcolt fault), Tóbel Líviát (15 IBM, 19 pont, 4 szerzett labda) és Aho Tyrát (15 IBM, 3 pont, 7 lepattanó, 5 szerzett labda), akik húzóemberei voltak a csapatnak” – mondta a csapat edzője, Igor Skocovski.

Vasas Akadémia – MTK-TFSE 69-54 (18-12, 22-15, 15-11, 14-16)
Pontszerzők: 
Vasas Akadémia: Bartos B. 7/3, Van Rijs L. 10, Kadar O. 9, Van Rijs D. 5, Aho T. 3, Orsi K. 8/3, Hamori B. 8, Tobel L. 19/6, Szilvassy L.
MTK-TFSE: Grof T. 4. Herjeczki P., Grof J. 15, Domotor P. 6, Vigh B. 2, Manyoki J. 2, Burjan L. 3, Boros D. 8, Ur B. 6, Kenyeres A. 8.