Tegnap szünnaphoz érkezett a soproni FIBA Women’s U20 European Challenger torna, ahol három kör után veretlenül állnak a magyar lányok, soraikban Budácsik Dorottyával, illetve három korábbi Vasas neveléssel Tóth Frankával, Boros Bertával, valamint Varga Alízzal. A mai napon folytatódtak a küzdelmek, lányaink Csehországot is magabiztosan verték.

A torna negatív meglepetése eddig a spanyolok vártnál gyengébb szereplése, míg a pozitív szálat a Milos Pavlovic vezette szerb válogatott hozza. A magyar lányok egyelőre veretlenek, egy egyoldalú, írek elleni mérkőzés után pont vezetőedzőnk csapatát győzték le nagy csatában, mielőtt szintén szoros mérkőzésen múlták felül az izraeli lányokat. Erről kérdeztük az érintetteket, Vasas szempontból szerencsére sokan vannak.

Fotó: FIBA Basketball
Fotó: FIBA Basketball

Az utolsó hetet szerencsére már a torna helyszínén, Sopronban tudtuk tölteni, ezáltal megismerkedtünk a környezettel és a pályával. Jó hangulatban telt az a hét is, az utolsó simításokat végeztük a mérkőzések előtt – mondta Budácsik Dorka. A Challenger előtt két nappal érkeztünk vissza az edzőtáborba, így még két edzésünk volt az első összecsapás előtt. Szerencsére jól kezdtünk, háromból három győzelemmel sikerült megérkeznünk a szünnapig. A mindennapi mérkőzések rendkívül fárasztóak, érezzük a terhelést, de ahogy az edzők is mondták, fejben át kell lendülnünk az adódó holtpontokon. Az első meccs ideális volt felvezetőnek, ugyanis már több hónapja nem volt lehetőségünk 5-5 elleni játékot játszani a felkészülési mérkőzések hiánya miatt, így néha dadogott is a labda a kezekben. Ennek ellenére sikerült nagyobb különbségű sikert aratnunk, de le a kalappal az ír lányok előtt, akik másfél éve, a járványhelyzet kialakulása óta nem versenyeztek. Hozzánk képest ők azért jóval hátrányosabb helyzetben érkeztek Magyarországra.

Fotó: FIBA Basketball
Fotó: FIBA Basketball

A második mérkőzésen jóval nehezebb dolgunk volt a szerb válogatott ellen, ahol kemény védekezést kaptunk. Nagyon rossz százalékkal értékesítettük a dobásokat, de így is sikerült győztesen elhagyni a pályát. Személy szerint nekem kicsit furcsa volt ez a mérkőzés, hiszen Milos Pavlovic, a Vasas edzője ült a túloldalon, így duplán szerettem volna bizonyítani. Örülök, hogy jól tudtam beszállni a padról, egy kissé szerencsés dobás után még Milos is csak a fejéhez kapott, szerintem ilyeneket majd inkább a klubszezonban szeretne látni tőlem – jegyezte meg játékosunk.

Jól kezdte a tornát a szerb válogatott is, Milos Pavlovic vezérletével déli szomszédaink sokak meglepetésére le tudták győzni Spanyolországot az első csoportmeccsen. A magyarok elleni vereségen kívül három győzelem áll a szerbek neve mellett.

Fotó: FIBA Basketball
Fotó: FIBA Basketball

Meglehetősen korán elkezdtük a felkészülést, már június elején közösen edzőtáboroztunk. Ennek ellenére nem volt egyszerű dolgunk, hiszen iskolai, illetve klub elfoglaltságok miatt sokáig nem volt teljes a keret. Hol ez, hol az a játékos nem tudott érdemi munkát végezni – mondta a szerb válogatott kapitánya és a Vasas Akadémia vezetőedzője, Milos Pavlovic. Több meghatározó játékos nélkül indultunk neki az előttünk álló feladatnak, rengeteg új ember van a válogatottban, ez számukra és a stáb számára is nehézséget okozott, az idő rövidsége miatt. Az első napon egy nagy skalpot gyűjtöttünk a spanyolok legyőzésével, így érkeztünk a magyarok elleni összecsapáshoz. Kemény, fizikális játékra számítottunk, és a lányok kicsit sajnos meg is ijedtek. Nagyobb hátrányt gyűjtöttünk be már az első tíz perc során. Szerencsére még a félidő előtt megjött a bátorságuk, nagyszerűen kosárlabdázva ki tudtunk egyenlíteni, onnan pedig már a meccs végéig fej-fej mellett haladtunk ellenfelünkkel. Sajnos fizikálisan nem tudtunk mit kezdeni velük, így alulmaradtunk. Úgy érzem taktikailag egyébként mindent megtettünk, de húsz támadólepattanót nehéz ellensúlyozni. Ezen kívül ki kell emelnem, hogy Varga Alíz játéka elképesztően érett és sokoldalú volt, látszik, hogy nagyon jó képzést kapott és él a lehetőségeivel. Bár a mérkőzést mindenki maximálisan komolyan vette, Dorka szerencsés kosaránál azért még nekem is nevetnem kellett, ritkán látunk ilyet a pályán. Eszembe juttatott sok megmosolyogtató jelenetet az előző szezonból. Mit mondjak, a Vasasos csatában 1-0-ra most Ő vezet, de biztosra veszem, hogy a felkészülést kellő mennyiségű fekvőtámasszal fogja kezdeni ezek után – zárta vezetőedzőnk.

Szerbia azóta Csehország és Írország válogatottjait is legyőzte, így második helyen várják a torna folytatását. Milos Pavlovic mellett még egy ismerős arccal találkozhattunk, ugyanis a Vasas Akadémia játékosa, Nadja Smailbegovic a legjobb szerb pontszerzőként zárt a mieink elleni összecsapáson.

Fotó: FIBA Basketball
Fotó: FIBA Basketball

Hat hét kemény munka van a hátunk mögött. Az atmoszféra a csapat körül nagyon jó, megtaláltuk a hangot az edzői stábbal. Lépésről lépésre haladunk a csapatépítésben, azért jöttünk el a tornára, hogy megmutassuk mit tudunk, és eddig elégedettek vagyunk a szereplésünkkel. Sajnáljuk, hogy a magyarok ellen nem tudtunk kicsit jobban koncentrálni a mérkőzés végén, és szeretnénk innentől minden mérkőzésről győztesen távozni. Magyarországon játszom most már több éve, így nekem különösen nagy kihívás volt ellenük játszani, négyen is a csapattársaim voltak korábban, a többiekkel pedig az utánpótlás és felnőtt korosztályos mérkőzéseken találkoztunk korábban – mondta Nadia Smailbeovic.

A magyar válogatott eddigi eredményei:

Írország MAGYARORSZÁG 28-91
MAGYARORSZÁG –
Szerbia 61-56
Izrael – MAGYARORSZÁG 56-61
MAGYARORSZÁG –
Csehország 82-68

Holnap az utolsó csoportmeccs vár a magyar lányokra, ahol Spanyolország lesz az ellenfél. A mérkőzéseket az MKOSZ Youtube csatornáján élőben lehet követni.