Hétvégén rendezték a gyermek bajnokság 2. fordulóját, amelyen két mérkőzés várt a Vasas Amazonokra. Nagyot küzdöttek lányaink, mindkét találkozót sikerült megnyerniük, ami azt is jelenti, hogy a kiírásban nem találtak még legyőzőre.

Jól kezdtük a Darazsak elleni mérkőzést, volt lepattanónk és szerzett labdánk is. Támadásban kerestük egymást, leindítottuk ellenfelünket és befutásból is szereztünk pontokat. Olykor a figyelmünk alább hagyott és eladott labdákkal ajándékoztuk meg az ellenfelet, illetve a labdást nem védtük elég szorosan vagy a passzsávban való védekezés nem úgy funkcionált, mint azt megbeszéltük, de szerencsére ezek a hibák belefértek. Előnyünket minden negyedben sikerült növelni, a félidei büntetőknél pedig 12-ből 10 játékos is bedobta, ami remek teljesítmény. Külön kiemelném Jeszenszki Dorkát és Sárga Emesét, mert mind támadásban, mind védekezésben kiemelkedőt nyújtottak, remekül oldották meg a rájuk bízott feladatokat. Kuntzl Anna kiváló betörésekből és lepattanókból szerzett sok értékes pontot, Gergely Lujza fontos betöréseiből harcolt ki faultokat, Szarvas Szinta pedig eddigi legtöbb dobott pontjával járult hozzá a csapat sikeréhez – mondta a csapat edzője, Ruska Norbert.

Kőbányai Darazsak/A – Vasas Amazonok 40-64 (8-11, 15-23, 9-13, 8-17)
Pontszerzők:
Vasas Amazonok: Kuntzl Anna 20, Sárga Emese 9, Szarvas Szinta 8, Balázs Hanna 6, Jeszenszki Dorka 5, Gerely Lujza 5, Horváth Dorottya 4, Remete Zsófia 3, Bogár Berta 2, Kapolyi Lilla 1, Klemencsics Sára 1, Juhász Janka

Az első mérkőzés után egy pihenő várt ránk, melyből nem sikerült megérkeznünk a második mérkőzésre. Noha az első negyedet nyertük 10 ponttal, mégsem lehettünk teljesen elégedettek. Nem küzdöttünk a labdáért, labdákat és lepattanókat adtunk oda, melyekből könnyű kosarakat kaptunk. Sajnos ez a rossz hozzáállás és negatív hullám a második negyedre sem változott. Nem működött a csapatjáték és nagyképűen kosárlabdáztunk. A félidő után valamelyest változott a hozzáállásunk, ismét kerestük egymást a labdával, aminek köszönhetően pillanatok alatt elléptünk ellenfelünktől, ráadásul ezt az előnyt már nem engedtük elveszni. Bízom benne, hogy ez egy tanulság volt a lányoknak, és többet nem fordul elő. Megdicsérem Jeszenszki Dorkát és Sárga Emesét, mert ezen a mérkőzésen is vezető szerepet vállaltak védekezésben és támadásban egyaránt, Klemencsics Sárát, aki a 7 pontja mellé remek passzokat osztott társainak és Balázs Hannát, mert kihúzta magát a gödörből és fontos pontokat szerzett utána – értékelt Ruska Norbert.

Vasas Amazonok – Óbudai Kaszások/B 70-55 (24-14, 22-23, 13-4, 11-14)
Pontszerzők:
Vasas Amazonok: Balázs Hanna 13, Sárga Emese 11, Jeszenszki Dorka 9, Klemencsics Sára 7, Kuntzl Anna 7, Szarvas Szinta 6, Juhász Janka 6, Horváth Dorottya 3, Remete Zsófia 3, Bogár Berta 3, Gergely Lujza 2, Kapolyi Lilla