Szombaton reggel az U9-es korosztálynak tartottak edzést utánpótlás edzőink, amely rendhagyóra sikerült. Edzői gárdánk ugyanis nyilvánossá tette az eseményt, így bárki számára nyitva volt a csarnok lelátója.

„Ezen a szombaton is megtartottuk U9-es összetartó edzésünket, aminek kivételesen a felnőtt csapat által használt csarnok adott otthont. A sok lelkes kosarason kívül ezen a hétvégén a rokonok, barátok számára is nyilvánossá tettük az edzést, így mindenki élőben láthatta mennyi mindent tanult gyermeke a nálunk töltött idő alatt. Újdonság volt ez a gyerekek számára is, akik még lelkesebben pattogtatták a labdát tudván, hogy érdeklődő szemek követik őket a pályán. Csak így tovább, hajrá Vasas” – számolt be a csapat edzője, Mecséri Alexandra.