Junior csapatunk a Kecskemétu KC-t fogadta szombaton hazai pályán. Nem tudott teljes kerettel kiállni Igor Skocovski együttese, ám a pályára lépők minden tőlük telhetőt megtettek.

A vártnál nehezebben indult ez a találkozó, hagytuk ellenfelünket felpörögni és diktálni az iramot, ami miatt két pontos előnnyel zárták a kecskemétiek az első negyedet. A folytatásban már tudtuk saját játékunkat játszani, a jó védekezésnek köszönhetően labdákat tudtunk szerezni és bravúros összhangban kosárlabdáztunk. Átvettük a vezetést és folyamatosan növeltük a különbséget. Félidőt követően igyekeztünk folytatni az agresszív védekezést, néhány hibát azonban vétettünk. Az utolsó negyedben remek támadójátékot mutattunk, ami egy kicsit a védekezés rovására ment, nem tudtuk mindkét oldalon tartani a magas szintet. A mérkőzést sérülések és betegség miatt hét játékossal játszottuk le, ezért nagy dicséret jár a lányoknak a kitartó küzdelemért. Külön kiemelném Kádár Orsolyát (28 IBM, 16 pont, 13 lepattanó, 3 blokk), Igaz Esztert (25 IBM, 9 pont, 5 lepattanó, 7 szerzett labda, 8 assziszt), Láng-Miticzky Blankát (21 IBM, 15 pont, 4 lepattanó, 5 assziszt), Villányi Diát (20 IBM, 15 pont, 5 lepattanó, 10 kiharcolt fault) és Szilvássy Lillát (20 IBM, 12 pont, 11 lepattanó) – mondta a csapat edzője, Igor Skocovski.

Vasas Akadémia – Kecskeméti KC 84-62 (20-22, 21-8, 15-12, 28-20)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Láng-Miticzky B. 15, Ulrich Z., Igaz E. 9, Vágó A. 9/3, Szilvssáy L. 12, Villányi D. 15, Kádár O. 16, László R. 6, Kendelényi L. 2, Czakó P.