Serdülő csapatunk vasárnap a KLKA otthonába látogatott, ahol rendkívül szoros találkozót játszott az egy korosztállyal idősebb KLKA/B ellen. Küzdeni akarásból nem volt hiány lányaink részéről, aminek meg is lett az eredménye.

“Tartalékosan tudtunk kiállni vasárnapi regionális kadett mérkőzésünkre, de annál lelkesebben játszottak a lányok. Az első negyedet nehezen, sok hibával kezdtük (8-0), de hamar felszívta magát a csapat, és a második negyed ötödik percében már átvettük a vezetést (22-23). Ezután többször elléptünk néhány ponttal, majd újra és újra egálra felzárkózott az ellenfél. Végül nyerni tudtuk az izgalmas, egylabdás végjátékot. Ki szeretném emelni, első sorban Csercsa Esztert a második félidei remek védekezéséért és magabiztos mezőnyjátékáért, valamint Kendelényi Lucát, Harmati Emmát és Dévai Blankát ponterős támadójátékáért. Gratulálok az egész csapatnak, mert a mérkőzésen végig nagyon elszántan küzdöttek, és szoros mérkőzésen nyerni tudtak” – mondta a csapat edzője, Diósadi Deák Éva.

KLKA/B – Vasas Akadémia/C 65-67 (18-13, 12-22, 18-19, 17-13)
Pontszerzők:
KLKA/B: Vágó A. 8, Konda B. 9, Balla P. 25, Bertók V. 7, Gajdos E. 4., Magyar B. 2, Révész-Veres P. 4, Burányi L. 2, Kornhoffer L., Henglár Z. 4
Vasas Akadémia: Szabó Emília 6, Mayr Lara 4, Dúl Fanni, Kendelényi Luca 17, Ábrahám Emma 5/3, Csercsa Eszter, Gergely Petra, Harmati Emma 16, Schannen Zoé 6, Dévai Blanka 11, Kiss Kamilla 2, Marton Orsolya