A szombati pécsi junior bajnokit követően vasárnap Debrecenbe látogatott az U18-asokból álló NBI/B-s csapatunk. Érezhető volt lányainkon a megtett kilométerek száma, ennek ellenére szoros mérkőzést játszottak a DEAC otthonában.

„Újabb hosszú utazás várt ránk, úgy vélem a legnagyobb gondot a fáradság okozta a vasárnapi találkozón, ráadásul nem a tervezett összeállítással érkeztünk Debrecenbe. Többször is próbáltuk váratlan húzásokkal meglepni ellenfelünket, volt is időszak amikor sikerült, azonban a hazaiak eredményes távoli dobásai minket értek váratlanul. Ezzel szemben nekünk nem ültek a triplák, emiatt nem is tudtuk megnyerni a találkozót. Sajnálom, hogy nem tudtuk két szép győzelemmel zárni a hétvégét, de a játék képe alapján az öt pontos különbséget reálisnak tartom. Kiemelném Kun Rita (20 IBM, 12 pont, 9 lepattanó, 7 kiharcolt fault), Lőrinczy-Csomós Palóma (8 IBM, 10 pont), valamint Kuncz Petra Barbara (10 IBM, 6 pont, 3 lepattanó, 2 assziszt) teljesítményét. Fel a fejjel lányok” – mondta a csapat edzője, Igor Skocovski.

DEAC – Vasas Akadémia 61-56 (12-10, 22-17, 18-19, 9-10)
Pontszerzők:
DEAC: Bognár R. 6, Beczuk V. 9, Nagy L. 17, Mezei G. 12, Ocsenás F. 11, Kernács R., Herdon A., Sükei Zs., Szabó G., Holink M. 3, Szabó Z., Mezei D. 3
Vasas Akadémia: Antal F 4, Vigh B. 6, Dúl T., Siklós D. 6, Van Rijs D., Lőrinczy P. 10, Nagy L. 10, Kun R. 12, Kuncz B. 6, Tóbel L. 6