Negyedik mérkőzését játszotta nyolc nap alatt kadett/A csapatunk, mely szerda este a Zsíros Akadémia Kőbánya/A együtteséhez látogatott. A megterhelés ellenére keményen küzdöttek lányaink, melynek újabb győzelem lett az eredménye.

„Meglátszódott a terhelés az első negyedben, ahol egy kicsit nehezen lendültünk játékba, főleg a védekezésünk volt nagyon szellős. Amint szigorítani tudtunk a védekezésünkön és nem csak a támadásokra koncentrált a csapat, máris voltak lepattanók és szerzett labdák, amikből könnyű indításgólokkal 13 pontos előnyt harcoltunk ki a szünetre. A második félidőben a csapat már az igazi arcát mutatta, agresszívan és koncentráltan védekezett és nagy iramot diktálva, gyorsan és eredményesen támadott. A 27 assziszt a remek csapatjáték eredménye, a 21 támadólepattanó pedig a csapat harciasságát és küzdeni akarását mutatja. Két irányítónk, Eszti (21/9 pont, 4 szerzett labda, 5 assziszt, 26 IBM pont) és Tyra (17 pont, 6 szerzett labda, 4 assziszt, 25 IBM pont) ma is remekül mozgatták a csapatot és eredményesen is játszottak, Orsi ismét a harciasságával tűnt ki (6 pont, 7 lepattanó, 3 blokk, 3 assziszt, 17 IBM pont), Dia pedig a kispadról beszállva lendített nagyot a csapaton (9/3 pont, 6 lepattanó). Gratulálok a csapatnak, csak így tovább” – értékelt a csapat edzője, Eördögh Edit.

Zsíros Akadémia Kőbánya/A – Vasas Akadémia/A 60-96 (20-25, 13-21, 11-23, 16-27)
Pontszerzők:
Zsíros Akadémia: Tatár H. 8, Tar Cs. 10, Pelle F. 19, Hansági L. 9, Vámos A., Torda Cs. 2, Josepovits K. 6, Zwick T., Fodor L. 4, Kerti B. 2
Vasas Akadémia: Aho Tyra 17, Rátkai Eszter 21/9, Duka Lili 10, Hámori Bernadett 12, Kádár Orsolya 6., Láng-Miticzky Blanka 5/3, Szilágyi Ágnes 6, Örsi Kata 8, Villányi Diána 9/3, Ulrich Zoé, Hruby Laura 2