Szombaton megkezdődik a Tippmix Női NBI/A bajnokság 2025/26-os szezonja, Nenad Markovic együttese a címvédő otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Véget ért a nyári szünet, újra megtelhetnek a csarnokok lelátói és szurkolhatunk kedvenceinknek. A háttérben hetek óta zajlik már a felkészülés, az első igazi erőfelmérőre pedig szombaton 18:00-kor kerül sor. A bajnokság 1. fordulóján a Novomatic Arénába utazunk, ahol a tavalyi bajnok Sopron Basket fogad minket. Felnőtt csapatunk átalakuláson esett át, több meghatározó és kiegészítő játékos is távozott Pasarétről, köztük olyanok is, akik öt-hat éven át a Vasast erősítették. Összesen négy játékos – Angyal Barbara, Gyöngyösi Janka, Kiss Angelika és Szirony Dorina – érkezett felnőtt csapatunkhoz, saját neveléseink közül pedig Czirkos Panka, Kendelényi Luca és Szoboszlai Laura mellett Kárpáthegyi Léda és Mayr Lara kap lehetőséget az NBI/A-ban. Nenad Markovic együttese 21 éves átlagéletkorral rendelkezik és kizárólag magyar játékosok alkotják, amivel csak a Vasas Akadémia büszkélkedhet. Komoly kihívás előtt állnak tehát Molnár-Budácsik Dorkáék, a csapatösszhang azonban már a felkészülés alatt kialakult. Szükség is lesz az egységre, hiszen már az első fordulón fontos játékosok fognak hiányozni keretünkből. Sajnálatos módon Kiss Angelika debütálására várnunk kell, újdonsült centerünk ugyanis eltiltást kapott, amiért nem vett részt az Universiadén. Ám nemcsak ő fog hiányozni a palánk alól, hanem Molnár-Budácsik Dorka is. Szerencsés Tami mellett csapatkapitányunk alapembere volt nyáron a 3×3 válogatottnak, de egy sérülés miatt Nenad Markovicnak valószínűleg hosszabb ideig nélkülöznie kell egyik legmeghatározóbb játékosát. Ennek ellenére vezetőedzőnk bizakodó a rajtot illetően, csapatunk pedig nagyon várja már, hogy bizonyíthasson.
Nagyon vártuk már a szezon kezdést. Rövid nyár van mögöttünk, főleg azoknak a játékosoknak, akik a különböző válogatottakban léptek pályára. Két hónap felkészülést követően egy meglehetősen nehéz sorozattal kezdünk. Az első négy fordulóban játszunk ugyanis a bajnokkal, egy másik EuroLigás csapattal, valamint két olyan együttessel, amelyek EuroCup szinten vannak. Ennek ellenére nagy ambíciókkal vágunk neki a bajnokságnak, és ennek a négy meccsnek egyaránt – nyilatkozott a Vasas Akadémia vezetőedzője, Nenad Markovic.
A mérkőzés előtti nyilatkozatot itt lehet megtekinteni.
A Sopron Basket – Vasas Akadémia találkozót szombaton 18:00-kor kezdődik a Novomatic Arénában, melyet a hunbasket.tv élőben közvetít.