Tegnap egy borzasztó negyed megpecsételte kadett csapatunk sorsát a junior „B” döntőben, ma szintén csak a harmadik negyedet vesztette el Kerkai-Ambrus Szandra csapata, de ezúttal ez belefért. Könnyed győzelmet arattak a lányok, aminek köszönhetően vasárnap a Radobasket Törökbálint/A ellen küzdhetnek meg az országos 13. helyért.

Babai Zora révén mi kezdtük meg a pontgyártást, majd hibája után Horváth Réka duplázta meg az előnyt. Fleckenstein Kata szerezte a bajaiak első pontjait, rögtön hármat is, de egyértelműen lányaink irányították a mérkőzést. Több szép labdaszerzésünk is volt a találkozó elején, és bár a befejezések még néhol pontatlanok voltak, pár labdás előnyt sikerült kiharcolni a negyed feléig (12-6). Horváth Réka kosara után már majdnem tíz pont volt a különbség a két csapat között, felsejlett a tegnapi mérkőzés, ahol szintén kilenc pontos előnyünknél fordult át valami, és indult meg a kanizsai roham. Most is behúztuk a kéziféket, a negyed végéhez közelítve Gálovits Gréta büntetői már egy labdán belülre hozták ellenfelünket, de most volt, aki megálljt kiáltott. Pácza Blanka, Tóth Frotti elállította a vérzést, majd Karli Dóri hárompontosával visszaállt a közel tíz pontos előny (21-13).

A második negyed elején Horváth Réka egy gyönyörű közelivel kétszámjegyűvé tette a különbséget, amit Vida Hédi gyorsan eltüntetett. Ezt követően lányaink begyújtották a rakétákat, sorra születtek a jó megoldások, eladott labdákba és rossz dobásokba űztük a bajaiakat, a túloldalon pedig keveset hibáztunk. Jó játékunknak köszönhetően pedig elkezdett nyílni az olló a csapatok között (34-18). Az első félidő utolsó perceiben már csak Vasas pontok születtek, a 18. percben a különbség átlépte a húsz, majd a játékrész végére majdnem a harminc pontot is (47-18).

A második negyed fantasztikus játéka (26-5) szinte eldöntötte a mérkőzést, de következett a mumus harmadik negyed, amit Tamás Alíz triplája nyitott. Mielőtt bárkiben felmerült volna, hogy megtörténhet a tegnapi összeomlás, Karli Dóri nyugtatta meg a csapatot egy hárompontossal, Pácza Blanka ziccere pedig már harminc pontos differenciát jelentett (52-21). Pont nélküli három perc következett, amiből a Baja jött ki előbb, de ez csak arra volt ekkor elég, hogy kicsit kozmetikázzák az eredményt, illetve hacsak egy ponttal is, de megnyerjék a harmadik negyedet (58-30).

Az utolsó játékrész már nem tartogatott nagy meglepetéseket, végül mindkét csapatban mindenki pályára került és egy híján minden játékosunk be is tudott találni (78-42). Meggyőző, magabiztos sikert hoztak a lányok, a tegnapi csalódottságukat sikerült teljesen maguk mögött hagyni, így készülhetnek holnap a „B” döntő 5. helyezéséért, ami összességében az ország 13. legjobb junior csapatává tenné U16-os együttesünket. A délutáni megérdemelt pihenő során lányaink junior/A csapatunknak szurkoltak, akik holnap a bajnoki címért lépnek pályára.

Vasas Akadémia/B – Bajai NKK 78-41 (21-13, 26-5, 11-12, 20-11)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/B: Horváth 18, Tóth 3, Käfer 8, Pácza 9, Babai 10/3 cs.: Karli 9/9, Varga 6/6, Tompa 6, Márton 1, Kendelényi, Éber 2, Béres-Nagy 6