Vasas Akadémia vs BEAC beharangozó

Vasas Akadémia – BEAC Újbuda

Vasas Pasaréti Sportcentrum 017.10.04. 19:00

Játékvezetők: Hervay Tibor, Menyhárt Ferenc, Lengyel Ádám
Ellenőr: Gincsai János Dr.

Közvetlen riválisát, a BEAC Újbuda csapatát látja vendégül a Vasas Akadémia.

Igazi fővárosi rangadóra számíthatnak azok, akik szerdán kilátogatnak a Vasas Pasaréti Sportcentrumába, hiszen csapatunk azt a BEAC Újbuda csapatát fogadja, akivel a tavalyi évben is a rájátszásba jutásért harcoltunk.

Az elmondható a vendégekről, hogy ők is főleg a fiatal utánpótlás játékosaikra helyezik a hangsúlyt, hiszen a rangidős, korábbi Vasas játékos Süle Krisztina után a legidősebb játékos is 1994-es születésű.
Emellett az is megemlítendő, hogy több egykori Vasasos játékossal is találkozhat majd Süle Krisztinán kívül a kilátogató közönség, hiszen Barna Judit, Gocsman Ágota és Pusztai Petra is erősítette együttesünket.
Emellett az is megemlítendő, hogy több egykori Vasasos játékossal is találkozhat majd Süle Krisztinán kívül a kilátogató közönség, hiszen Barna Judit, Gocsman Ágota és Pusztai Petra is erősítette együttesünketEmellett az is megemlítendő, hogy több egykori Vasasos játékossal is találkozhat majd Süle Krisztinán kívül a kilátogató közönség, hiszen Barna Judit, Gocsman Ágota és Pusztai Petra is erősítette együttesünket.

Csapatunkhoz hasonlóan a BEAC sem volt egyszerű helyzetben az első fordulóban, hiszen rögtön a bajnoki címvédő Sopronhoz látogattak, ahol papírforma, 102-42-es vereséget szenvedtek Balogh Judit tanítványai.

Mindenképpen szoros, kiélezett mérkőzésre lehet számítani, s bízunk abban, hogy a Vasas megtudja szerezni első győzelmét a 2017/2018-as bajnoki szezonban.

Földi Attila: Egy egészen más mérkőzés lesz, két hasonló erősségű és tudású csapat fog egymással összecsapni. Nekünk volt ugye egy nagyon erős ellenfél ellen egy mérkőzésünk Pénteken, ugyanúgy volt a BEAC-nak is a Sopron ellen, most itt azt gondolom, hogy mind a két csapat egy hasonló kvalitású ellenféllel találkozik, úgyhogy ezáltal a tétje is nagyobb a mérkőzésnek a szempontunkból illetve a BEAC szempontjából is. Mi ugyanúgy megpróbálunk arra törekedni, hogy a mérkőzés elejétől a végéig mindent kiadjunk magunkból, harcoljunk és reméljük, hogy ez most többre lesz elég ezen a mérkőzésen.