A Vasas Bolhák számára is megkezdődött a kenguru bajnokság a hétvégén, amit tanítványaink izgatottan vártak már. Egy végletekig kiélezett vereség és egy magabiztos győzelem a csapat szombati mérlege, ami nagy önbizalmat adhat a lányoknak.

Végre elindultak a kenguru versenyek, amit már az egész csapat nagyon várt. Mivel sok szorgalmas, kosarazni szerető kislány jár hozzánk, nem volt egyszerű eldönteni, hogy ki lesz az a 12-13 fő, akit az első fordulóra nevezünk. A lányokon érződött az izgalom, új helyen voltunk, sokkal szigorúbb szabályok mentén kellett játszani. Az első félidei megilletődöttségünk azonban szépen elillant, Borosnyai Luca és Kórós Panna vezetésével, illetve Szécsi-Bozsó Panka okos kosaraival a harmadik negyedben elkezdtünk felzárkózni. A lányok védekezésben is nagyon szépen dolgoztak, küzdöttek minden labdáért. A negyedik negyedben – egy kisebb csere után – Simon Lizi gólerős játékával és Komoróczki Emma harcias védekezésével egyenlítettünk, végletekig kiélezett csatát játszottunk. Az utolsó másodpercekben is volt esélyünk a győzelemre. Nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy az első hivatalos meccsükön ilyen szépen teljesítettek – mondta a csapat edzője, Lakosa-Kapornai Dóra.

Kőbányai Darazsak/Pannónia – Vasas Bolhák 45-44 (13-9, 14-4, 3-6, 4-13, 11-12)
Pontszerzők:
Vasas Bolhák: Borosnyai Luca 13, Simon Lizi 12, Kórós Panna 5, Egri Tara 5, Szécsi-Bozsó Panka 5, Kendelényi Lelle 3, Szebényi Rózi 1, Hajdú Fáni 1, Komoróczki Emma 1

Második mérkőzésünket egy rövid pihenőt követően kezdtük el a kőbányai lányok ellen. Az első negyedben még nem nagyon találtuk önmagunkat, sok buta passz, kapkodó játék volt jellemző. A helyzeteinket sem sikerült érvényesíteni, pedig akadt bőven. Aztán a második negyed kicsit magasabb hőfokra kapcsolt, szépen megtaláltuk az üres embereket és sikerült bedobnunk a kosarakat. Kiemelném Kórós Panna és Kendelényi Lelle lepattanózását és gólerős játékát, Luca, Emili, Rózi és Lizi lendületes és okos kosarait. Innen is szeretnénk Virágnak üzenni, reméljük, hogy a keze gyorsan rendbe jön! Dolgozunk tovább, igyekszünk minél több mérkőzést játszani és napról napra egyre többet fejlődni – értékelt Lakosa-Kapornai Dóra.

Vasas Bolhák – Kőbányai Kisdarázslányok 57-19 (10-5, 17-2, 3-7, 18-0, 9-5)
Pontszerzők:
Vasas Bolhák: Kórós Panna 12, Kendelényi Lelle 9, Borosnyai Luca 8, Szabó Emili 6, Szebényi Rózi 5, Simon Lizi 5, Komoróczki Emma 4, Balázs Elza 3, Szécsi- Bozsó Panka 3, Hajdú Fáni2