Kadett csapatunk szezon eleje óta tartó remek teljesítményére többen is felkapták a fejüket. A két korosztályban is veretlen alapszakaszt követően a Vasas SC interjút készített lányaink mesterével, Eördögh Edittel.

A csapat sikereinek egyik alapja a kemény munka, melyet lányaink nap mint nap végeznek a Pasaréti Sportcentrum falai között. A Vasas SC riporterének épp ezt emelte ki Eördögh Edit, aki a képzés mellett a csapategységben hisz:

„Nagy súlyt fektetünk az egyéni képzésre, s ha ezt a munkát jól végezzük, akkor az a számszerű eredményben is megmutatkozik. Előbbi sokkal fontosabb, mint a taktika és a csapat, hiszen az akadémia szellemiségéhez igazodva jó játékosokat nevelünk, a bajnoki helyezés csak másodlagos. Szerencsére a lányok is maximálisan partnerek ebben, mind kosárlabdázók szeretnének lenni, nem lazsálnak, nem keresik a kibúvókat. Ha valakinek nem megy, akkor egymást is biztatják, öröm velük dolgozni. S bár az egyéni képzés fontosságát jelöltem meg az első helyen, az idei remeklésünk nemcsak annak köszönhető, hogy leányaink technikailag képzettebbek kortársaiknál, de annak is, hogy igazi csapatként, a végsőkig tudnak küzdeni. Mentálisan is nagyon erősek, érett gondolkodásúak. Mindenki pontosan tudja hol a helye és mivel tud a legtöbbet segíteni a közösségnek” – nyilatkozott a Vasas SC-nek Eördögh Edit.

A teljes interjú a Vasas SC oldalán olvasható.