Folytatódik a Vasas Akadémia számára a Tippmix Női NBI/A Play Off-ja, az 5-8. helyért folyó küzdelmek során első riválisunk a PEAC-Pécs együttese lesz. A két győzelemig tartó párharc első összecsapása csütörtökön 18 órakor kezdődik a Lauber Dezső Sportcsarnokban. 

A vártnak megfelelően nem jutottunk tovább a Sopron Basket ellen a Play Off negyeddöntőjében, így csapatunk az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot. Milos Pavlovic továbbra is alapembereket kénytelen nélkülözni, Budácsik Dorka és Papp Dia biztosan nem lép pályára az első párharcon, míg Bri Fraser játéka egyelőre kérdéses. Amerikai centerünk kedden már együtt edzett a csapattal, ám nincs még száz százalékos formában. Keményen dolgoznak azonban lányaink és a szakmai stáb, hogy megszerezzük első igazi győzelmünket a Play Off-ban.

A Vasashoz hasonlóan a pécsiek Play Off szereplése is 20-0-val kezdődött, abban a párharcban azonban ők voltak a szenvedő fél. A csapat néhány játékosa COVID fertőzött lett, így az Aluinvent DVTK elleni első találkozóra nem tudott elutazni a csapat. A folytatásban nem tudott rendesen edzeni Csirke Ferenc együttese, ennek ellenére a második találkozón az utolsó percekben sikerült csak fordítania a Diósgyőrnek, így a DVTK 2-0-val mehetett tovább. Az egyetlen lejátszott mérkőzés alapján azonban kijelenthetjük, a hátráltatások ellenére rendkívül erős a pécsi gárda.

“A PEAC ellen zártuk az alapszakaszt, így nem lesz annyira idegen ellenük játszani. Mindkét csapatnál akadnak hiányzók, a PEAC ugyanis a koronavírus miatt küzd problémákkal, nálunk azonban a sérülések okoznak gondot az utóbbi időben. Mint minden pályára lépés alkalmával, úgy most is a győzelem a cél, ehhez azonban a legjobb formánkat kell hoznunk. Különösen igaz ez a holnapi idegenbeli találkozóra” – mondta a Vasas Akadémia vezetőedzője, Milos Pavlovic.

A PEAC-Pécs – Vasas Akadémia találkozó csütörtökön 16:30-kor kezdődik a Lauber Dezső Sportcsarnokban.

A mérkőzés továbbra is élőben nézhető a mindiGO oldalán vagy applikációján.