Hétvégén kerül megrendezésre a Tippmix Női NBI/A bajnokság 16. fordulója, a Vasas Akadémia az NKA Universitas PEAC-hoz látogat. Újabb nehéz mérkőzés vár lányainkra, akik továbbra sem számíthatnak néhány csapattársra.

Fiatalos lendülettel vágtunk neki a szerdai Győr elleni találkozónak, Papp Dia kiesése miatt Dúl Terka irányításával lefaragott néhány évet a kezdő ötös. A pályán azonban nem volt látható alapembereink hiánya, és az első félidőt magabiztos játékkal tudtuk teljesíteni. Hasonló harciasságra számíthatunk Pécsen is, ám tanulnunk kell az előző mérkőzések hibáiból. Két statisztikai mutatóban vélt hibát felfedezni a győriek ellen Milos Pavlovic, sok volt az eladott labdánk és kevés a lepattanónk. Feladatunk nem lesz könnyebb a hétvégén, hiszen ismét egy center poszton nagyon erős csapathoz utazunk, akik kintről is nagyon veszélyesek.

Tizennégy pontos győzelmet aratott Pasaréten a PEAC október közepén az odavágón, amely jelenleg kilenc győzelemmel a bajnokság negyedik helyén áll. Legutóbbi két mérkőzésüket azonban elvesztették a pécsiek, ráadásul minkét meccsen olyan ellenféltől kaptak ki, amely lejjebb helyezkedik el a tabellán. A DVTK-tól és a BEAC-tól is idegenben kapott ki Csirke Ferenc együttese, a kettő közül határozottan a második számít nagyobb meglepetésnek, hiszen a BEAC majd harminc pontot vert a pécsiekre. Jelenthet ez akár egy hullámvölgyet is, amit remélhetőleg nem szombaton fog megtörni soron következő ellenfelünk.

„A legutóbbi mérkőzésünk bizakodásra adott okot a játék sok szegmensét tekintve, ennek ellenére sok mindenben kell még fejlődünk. A pécsiek ellen minden lepattanóért küzdenünk kell majd, védekezésben és támadásban egyaránt agresszívnak kell lennünk. Nehéz lesz kivenni a játékból az ellenfél kulcsszereplőit, ráadásul hosszú paddal rendelkező csapatról beszélünk, így sok játékosból kell készülnünk” – nyilatkozott a mérkőzés előtt Milos Pavlovic, a Vasas Akadémia vezetőedzője.

A mérkőzés előtti teljes nyilatkozatot itt lehet megtekinteni.

Az NKA Universitas PEAC – Vasas Akadémia találkozó szombaton 18:00-kor kezdődik a Lauber Dezső Sportcsarnokban.