Serdülő csapatunk az NKA Pécs ellen játszott felkészülési mérkőzést a hétvégén. Hullámzó teljesítményt nyújtottak lányaink, voltak jobb és gyengébb periódusai a meccsnek, ami az eredményjelzőn is meglátszott. A végjáték sajnos nem a mi elképzelésünk szerint alakult, így hiába tudtunk korábban visszajönni a mérkőzésbe, ellenfelünk örülhetett a dudaszót követően.
Kicsit bátortalanul kezdtük a mérkőzést és a mozgásunk is darabos volt. A játék folyamán rengeteg jó helyzetet alakítottunk ki, de pontatlanok voltak a befejezések, és csak a töredékét váltottuk kosárra. Sajnos volt egy-egy olyan periódus, amikor kikapcsoltunk fejben, és ajándék indításokat vagy lepattanókat adtunk a Pécsnek. Ez történt az első negyed végén is, így döntetlen helyett -4 pont lett a vége. A második játékrészre nem változott a játék képe, szintén kihagytuk a helyzeteink nagy részét, ami viszont nagyobb probléma volt, hogy még lazább lett a védekezésünk, könnyen vertek meg minket egy-egyben, párszor elaludt a gyenge oldal, illetve nem tudtunk visszaérni időben, így a nagyszünetre 16 pont lett a hátrányunk. A második félidőt rosszul kezdtük, három perc után 6-0 volt az eredmény, de az idő teltével sikerült koncentráltabban és dinamikusabban játszanunk. Végre tudtunk mi is indítani, sikerült agresszív védekezéssel labdákat szerezni, és brilliáns játékkal helyzeteket kialakítani. Ennek meg is lett a gyümölcse, hiszen sikerült 9 pontra zárkóznunk úgy, hogy volt közte 22 pont is. Sajnos a mérkőzés utolsó percében szintén szétestünk fejben így egy perc alatt kaptunk 7 pontot, és kikaptunk 17 ponttal. Nagyon hasznos volt számunkra ez a mérkőzés. Egyrészt sokat tudtunk közben is tanulni, másfelől a lányok a saját bőrükön tapasztalták, hogy mennyire számít a munka, amit a hétköznapok folyamán beletesznek. Ami viszont pozitívum, hogy sokkal jobb volt a játékunk és a védekezésünk is, mint a hazai találkozón. Időnként sikerült megcsinálni azt, amit tanulunk vagy amit éppen kértem a lányoktól. Bizakodó vagyok, mert két hét alatt sokat fejlődtek. Hosszú még a bajnokság, dolgozunk tovább. Köszönjük a Pécsnek a két mérkőzést, remek felkészülés volt a közelgő szezonra – mondta a csapat edzője, Ruska Norbert.
NKA Pécs – Vasas Akadémia 70-53 (19-15, 24-12, 15-13, 12-13)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Kuntzl Anna 14, Hujber Anna 8, Sárga Emese 7, Dávid Léna 7, Kiss-Bartos Júlia 4, Szarvas Szinta 4, Horváth Mira 3, Kapolyi Lilla 3/3, Gergely Lujza 2, Jeszenszki Dorka 1, Juhász Janka, Szarvas Míra