Peac-Pécs – Vasas Akadémia

82-72

Női NB1/A 8. Bajnoki forduló

Edzői beszámoló – Mérkőzés:

A mérkőzést a megbeszéltek ellenére nagyon álmosan és igazi harci kedv és keménység nélkül kezdtük el. A hazai csapat 10-val kezdte a mérkőzést amire már időt kellett kérni.  Ekkor kezdtük első életjeleinket mutatni. Feljavult a játékunk sikerült valamelyest felzárkózni a negyed végéig, amikor Tóth Orsi utolsó másodperces, bravúros félpályás kosarával végkép látótávolságon belülre értünk 24-19.

A második negyed már kiegyenlített csatát hozott ahol pillanatokra sikerült még közelebb férkőznünk, pillanatokra azonban az ellenfél lépett el és tett szert nagyobb különbségre. Az összességében egál negyedből a végén a vendégek jöttek sikeresebben, hiszen még 2 egységet tettek rá az első negyedben létrejött különbségre, így 7 pontos előnnyel mehettek a félidőre.

A harmadik negyed a másodikhoz hasonló kiegyenlített párharcot hozott ami ennek a negyednek az eredményéből is megmutatkozik, hiszen 16-16-os egyenlő negyedet produkáltak a felek. Ebben a periódusban párszor egy kosár különbségre érkeztünk és az egyenlítésért is, vagy esetleg a fordításért is támadtunk, de ekkor centerünk Mia szabálytalannak vélt elzárásért megkapta a 4.faultját ami miatt le kellett cserélni ami nagy hátrány volt, hiszen a mérkőzésen a legeredményesebb emberünk volt.

A negyedik negyedben még voltak hasonló törekvéseink a felzárkózásra, de ilyen közel már nem kerültünk. Amikor az ellenfél ellépet is harcoltunk, hogy felzárkózzunk és ez részben sikerült is, de végén mégis meg kellett elégednünk azzal, hogy egy jó mérkőzést játszottunk és emelt fővel távozunk.

Összegzés:

A mérkőzés rossz elkezdése kulcs volt, hiszen innentől kezdve végig rohanni kellett az ellenfél után ami nem kevés energiánkba került. Sikerült utána korrekt ellenállást tanúsítani, mégis lehet hiányérzetünk mert akár egy meglepetést is lehetett volna okozni. Ismét sok pontot engedtünk az ellenfélnek, így a védekezésünkön kell továbbra is javítani. A mérkőzés után a legfontosabb, hogy a mérkőzés első negyedében megsérült Dúl Panka minél korábban felépüljön és visszaálljon a csapatba.

Pontszerzők:

Demeter 4, Karakasevic 21, Kalu 16, Heljic 4, Dombai 9, Mérész 9, Tóth 9

Földi Attila

2017-11-28

PEAC-Pécs – Vasas Akadémia 82 – 72

/24-19; 21-19; 16-16; 21-18/
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok

Vezette: Söjtöry Tamás; Kovács Nimród; Radnóti Miklós
Ellenőr: Faidt Mihály

 

PEAC – Pécs: Mandic 2; Tenyér 4; Raksányi 15/9; Vucurovic 14; Imovbioh 18
Csere:
Szűcs L. -; Szűcs R. 2; Roberson 14/12; Licskai 10; Demeter 3

 

Vasas Akadémia: Kalu 16/6; Dúl -; Böröndy -; Mérész 12/3; Karakasevic 21/6
Csere: Tóth 8/6; Heljic 4; Dombai 9; Ambrus -; Kaposi-Demeter 4; Farkas –

 

Sokkal jobban kezdte a mérkőzést a PEAC, hiszen Imovbioh és Vucurovic páros kosaraival 6-0-ra húzott el a hazai gárda. Földi Attila időkérése után sem változott nagyon a játékképe, hiszen közel 4 percet kellett várni az első Vasas kosárra Mérész Beatrix révén. Már 13 ponttal is vezetett a Pécs, amikor ők is elkezdtek hibázni, így közte Tóth Orsolya két hárompontosával, 24-19-re feljött a Vasas.
A második 10 perc elején gyorsan elhúzott 10 ponttal a PEAC, sőt a negyed közepén már közel 15 pont is volt a differencia, de főleg Karakasevic ponterős játékának is köszönhetően félidőre látótávolságon belül maradt a Vasas, hiszen 7 pont volt ekkor a különbség a csapatok között.
Térfélcsere után Roberson triplájával elhúzott a Pécs, de több nagyszerű védekezésnek és támadásbefejezésnek köszönhetően 2 pontra jött fel a pasaréti együttes, de ennél közelebb nem sikerült kerülni a vendéglátókhoz, a negyed végén azonban a PEAC akarata érvényesült, így 30 perc játék után 61-54-et mutatott az eredményjelző.
A záró játékrészben már nem engedte közelebb ellenfelét a hazai gárda, Roberson – Raksányi páros kosaraival újfent 10 fölé nőtt a különbség, végül pedig 82-72-re maradt alul a Vasas Akadémia ellenfelével szemben.