Meghosszabbította szerződését a Vasas Akadémia felnőtt csapatával a keret első számú irányítója, Papp Dia. 

Talán magad sem számítottál ennyire jó első szezonra, gondolkoztál azon, hol folytatod a 2021/22-es idényben?

Őszinte leszek, nem gondoltam volna, hogy a hatodik helyen fogunk végezni a bajnokságban. Reméltem, hogy újra be tudunk majd jutni a Play Off-ba, de ez az idei eredmény várakozáson felüli volt. Ezek után egyértelművé vált bennem, hogy szeretnék jövőre is Vasas mezt húzni magamra.

Második szezonod kezded a Vasasnál, hogy érzed magad Pasaréten?

Nagyon jól! Már az első naptól kezdve magaménak éreztem a csapatot, a közeget. Olyan érzés volt, mintha már évek óta ide tartoznék. Tényleg családias a hangulat. Nagyon várom már a következő szezont.

Hátra lehet e dőlni egy ilyen sikeres év után?

Biztos, hogy nem fogunk ülni a babérokon. Szeretném ha a következő szezont is ilyen szépen tudnánk zárni, de úgy gondolom nem leszek egyedül azzal a gondolattal, hogy szeretnénk ettől is jobban szerepelni, csapatként szintet lépni. Egyéni célom egyértelműen az, hogy jövőre is vezetni tudjam a csapatot, és azokban a taktikai és technikai elemekben fejlődjek, amikben látom a hiányosságaimat.

A Vasas Akadémia szakmai vezetője, Krivacsevics Dragoljub elmondta, jövőre is hasonló fiatalos kerettel vághat neki a bajnokságnak felnőtt csapatunk, melynek meghatározó tényezője volt, hogy Papp Dia Pasaréten maradjon: Dia NBI/A-s pályafutása legjobb szezonját futotta idén. Pontosan ezt vártuk tőle, amikor szerződtettük az idei bajnokság előtt. Egy rendkívül fiatal csapat legidősebb tagjaként sokszor nemcsak a pályán van szükség irányító szerepére, örülök, hogy a következő idényt is hasonló koncepcióban tudjuk majd indítani. Bízom benne, hogy a folytatásban a többi fiatal játékossal együtt Dia is folytatni tudja a fejlődést. A Vasas Akadémia az idei szezonban ismét bebizonyította, hogy remek táptalaj a fiatal tehetségek számára, valamint egy nagyon jó közösség is. Úgy gondolom, ez a megfelelő hely azon ambiciózus játékosok számára, akik fejlődni akarnak. Erre szerintem Dia is kiváló példa.