Hétvégén került megrendezésre a BasketGirls torna döntője, melyen a Vasas Amazonok az ország legjobb csapataival találkozott. Nehéz mérkőzések vártak lányainkra, akik végül az ötödik helyen zártak.

Fotó: basketgirls.com
Fotó: basketgirls.com

„Mivel idén a járványhelyzetre való tekintettel elmaradt a Jamboree, így nagy örömmel vettünk részt a BasketGirls torna döntőjén. Első mérkőzésünket a Csata DSE U12-es csapata ellen játszottuk. Jól ismerjük már a csapatot, számítottunk a kemény védekezésre. Az első negyedet harcosan kezdtük, sorra harcolták ki a lányok a faultokat, lepattanók és labdaszerzések után gyors támadásokból tudtunk pontokat szerezni. A második ötösünk azonban egy kicsit megilletődött a kemény védekezéstől. Több rossz döntésbe hajszolt bele minket ellenfelünk, eladott labdáinkat gyors kosarakkal büntették. A második félidőben sikerült újra talpra állni, felvenni a versenyt a Csatásokkal. Az utolsó negyedet ugyan sikerült megnyernünk, de a második negyedben szerzett hátrányunkat ledolgozni sajnos már nem tudtuk” – mondta a csapat edzője, Farkas Fanni.

Vasas Akadémia – Csata U12 44-52 (7-7, 4+4-11+7, 10-13, 19-14)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Firle-Kiss Bora 11, Pácza Blanki 11, Tóth Frotti 5, Bogdán Fanni 4, Tompa Nonó 3, Bodnár Sári 3, Vértes Vanda 2, marton Szilvi 2, Béres-Nagy Szofi 2

Fotó: basketgirls.com
Fotó: basketgirls.com

„A második meccset a DVTK csapata ellen játszottuk. Az év során először találkoztunk velük, így nem tudtuk, mire számíthatunk. Első perctől kezdve serdülő szintű védelmet kaptunk, tudatosan, behúzódva, a trapéz területet védve kosaraztak. Betörő játékosaink rendre 2-3 védővel találkoztak, ami sajnos sokszor eladott labdához vezetett. Ebből ellenfelünk indítás kosarakat tudott szerezni, így jelentős előnyre tettek szert. Nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy a nehézségek ellenére az utolsó pillanatig küzdöttek, megtettek mindent azért, hogy győztesen hagyhassuk el a pályát” – mondta Farkas Fanni.

Vasas Akadémia – DVTK 46-55 (6-13, 9+6-13+6, 8-12, 17-10)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Tóth Frotti 11, Firle-Kiss Bora 10, Bogdán Fanni 7, Karli Dóri 7, Pácza Blanka 6, Vértes Vanda 2, Bodnár Sári 2, Tompa Nonó 1

Fotó: basketgirls.com
Fotó: basketgirls.com
Fotó: basketgirls.com
Fotó: basketgirls.com

„A torna második napján az ötödik helyért küzdöttünk tovább. A Zsíros Akadémia és a Csata DSE U11-es csapata ellen léptünk pályára. A lányokon látszott ugyan a fáradtság, de ennek ellenére végig küzdöttek. Kemény védekezéssel tudtuk megzavarni ellenfeleinket. Támadásban ügyesen játszottunk, szép megoldásokból tudtunk kosarakat szerezni. Minden kislánynak voltak szép megmozdulásai, rengeteget fejlődtek a lányok ez alatt a két nap alatt. Végül az ötödik helyet sikerült megszereznünk a tornán, gratulálok a lányoknak” – értékelt Farkas Fanni.

Vasas Akadémia – Zsíros Akadémia 72-43 (21-8, 19+5-14+7, 13-7, 14-7)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Tóth Frotti 17, Pácza Blanka 16, Firle-Kiss Bora 12, Bogdán Fanni 8, Bodnár Sári 5, Béres-Nagy Szofi 5, Marton Szilvi 4, Márton Lia 2, Tompa Nonó 1, Karli Dóri 1, Vértes Vanda 1

Csata DSE U11 – Vasas Akadémia 35-57 (15-16, 4+6-13+5, 8-14, 2-9)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Pácza Blanki 13, Firle-Kiss Bora 10, Tóth Frotti 9, Bodnár Sári 6, Vértes Vanda 5, Béres-Nagy Szofi 5, Bogdán Fanni 4, Marton Szilvi 3, Tompa Nonó 2, Hollai Laura 1