NBI/B-s csapatunk a Zöld csoport utolsó fordulóját játszotta a hétvégén a Zsíros Akadémia Kőbánya ellen. Lányaink győzelemmel zárták az NBI/B-s idényt, a játékosok számára azonban a szezonnak még koránt sincs vége. 

Ez volt az utolsó NBI/B-s meccsünk, örülök, hogy sikerült győzelemmel zárnunk. Az egész mérkőzésen szépen dolgozott a csapat, bár voltak kisebb hullámvölgyek. Több szép megmozdulást láthattunk, a jó kommunikációnak és sikeres dobásoknak köszönhetően pedig az irányítás végig a kezünkben volt. A harmadik negyedben mutatta meg a csapat igazi arcát, ahol védekezésben és támadásban is magas hőfokon égtünk. Gratulálok a lányoknak, az 5. helyen zártunk a Zöld csoportban ebben az évben. A mérkőzés legjobbjai Salamon Zsófia (25 IBM, 25 pont, 5 lepattanó, 5 kiharcolt fault), Láng-Miticzky Blanka (20 IBM, 13/6 pont, 3 lepattanó) és Kádár Orsolya (16 IBM, 10 pont, 4 lepattanó) voltak – mondta a csapat edzője, Igor Skocovski.

Zsíros Akadémia Kőbánya – Vasas Akadémia II 62-83 (18-23, 18-20, 14-23, 12-17)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Salamon Zs. 25, Subotic M 7/3, Láng-Miticzky B. 15/6, Van Rijs D. 2, Igaz E, Gelei K. 3, Vágó A. 4, , Szilvássy L. 2, Kemény Sz. 7, Kádár O. 10, László R. 2