Kadett csapatunk Szlovákiában járt húsvétkor, ahol egy három napos nemzetközi tornánk vettek részt lányaink. Ellenfelünk a házigazda BAM Poprad, a kassai Young Angels Kosice, valamint a francia SMASH Basket volt. A Vasas Akadémia a második helyen zárta a rangos eseményt.

„Jó szerkezetű, gyors és jól felkészített csapat ellen játszottuk az első mérkőzésünket a poprádi nemzetközi tornán. Az első félidőben tudtuk a gyors játékunkat játszani, így tíz pontos vezetéssel fordultunk. A második félidőben, különösen a harmadik negyedben lassan, komótosan vittük fel a labdát, nem találtuk a játék ritmusát, és rendre elaludtunk a visszarendeződéseknél, így védekezésben is sokat hibáztunk. Hagytuk az ellenfelünket felzárkózni, és hagytuk, hogy átvegyék a vezetést is. Sajnos nyerni nem tudtunk, de a mérkőzés minden paraméterében nagyon hasznos volt számunkra ez a találkozó. A mérkőzés egészében nyújtott teljesítményéért nem tudok kiemelni senkit, de örülök, hogy minden játékosomnak voltak jó percei vagy védekezésben vagy támadásban” – mondta a csapat edzője, Diósadi Deák Éva.

Vasas Akadémia – Young Angels Kosice 53-55 (18-18, 19-9, 4-18, 12-10)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/A: Nagy Lili, Lőrinczy-Csomós Palóma 6, Siklós Dorottya 2, Kun Rita 15,, Kuncz Petra 3, Boros Lola 4, Van Rijs Dóra 2, Antal Fanni 11/3, Van Rijs Luca 8, Édes Emese 2
Young Angels Kosice: Spisiakova 5, Erdélyiova 15/9, Majorosova 4, Kolesárova 11/6, Rebemova 10, Harcárova 4, Paulovicova 3

Forrás: BAM Poprad
Forrás: BAM Poprad

„Pénteken a házigazda BAM Poprad ellen játszottunk, akik lelkesedésben és gyorsaságban igen, de szerkezetben és játékosanyagban nem tudták ugyanazt nyújtani, mint a kassai csapat az előző mérkőzésen. A mérkőzés jó visszajelzés volt számunkra, hogy egy-egy elleni védekezésben, és a védekezés váltások terén miben kell még fejlődnünk, támadásainkat pedig gyorsabban és pontosabban kell végrehajtanunk. Örülök, hogy minden játékos pályára tudott lépni, és érzékelhette egy nemzetközi mérkőzés hangulatát és sebességét.
Gratulálok a lányoknak” – mondta Diósadi Deák Éva.

BAM Poprad – Vasas Akadémia 42-77 (8-13, 18-26, 6-23, 10-15)
Pontszerzők:
BAM Poprad: Orságova, Prosbova 4, Didova 12, Barillova 5/3, Mamrákova 12, Dolákova 4, Smolenákova 1, Kollárova 4
Vasas Akadémia/A: Nagy Lili 7/3, Boros Lola 4, Van Rijs Dóra 6, Kun Rita 15,, Kuncz Petra 4, Lőrinczy-Csomós Palóma 10, Siklós Dorottya 3, Antal Fanni 8, Van Rijs Luca 6, Édes Emese 10, Tóth Boglárka, Péter Virág, Herhoff Dóra 4

Forrás: BAM Poprad
Forrás: BAM Poprad

„A harmadik mérkőzésünket szintén pénteken játszottuk, ellenfelünk a francia SMASH Basket volt, ahol ismét egy szerkezetében gyengébb csapat ellen léptünk pályára. Nagy küzdelmet folytattunk a védőtaktikával, saját tompaságunkkal és lustaságunkkal. Az első három negyedben csak percekig, de a negyedik negyedben már végig át tudtuk lépni a saját árnyékunkat, és megtaláltuk a zónavédelem ellenszerét is” – mondta Diósadi Deák Éva.

Vasas Akadémia – SMASH Basket 68-36 (15-7, 19-14, 12-7, 22-8)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/A: Van Rijs Luca 7/3, Siklós Dorottya 6, Édes Emese 4, Kuncz Petra 4,Antal Fanni 4, Lőrinczy-Csomós Palóma 8, Nagy Lili 11/3, Boros Lola 5/3, Van Rijs Dóra 4, Kun Rita 13, Tóth Boglárka, Péter Virág 2, Herhoff Dóra
SMASH Basket: Coutancean 2, Bonnet 8/6, De Larour 8, Auvinet 4, Fovasson 2, Marquez 2, Valais 8, Beamin 2

Forrás: BAM Poprad
Forrás: BAM Poprad

„A szombati napon újra játszhattunk a kassai csapattal. Sajnos az első félidőben semmilyen paraméterben sem tudtuk felvenni a versenyt ellenfelünkkel. Szomorú volt ez a teljesítmény a csapatunktól, miután a szlovákoknak két sérültjük is volt az előző mérkőzés óta. Motiválatlanok voltunk és lassúak, védekezésben sajnos nem tudtunk ellenállást kifejteni, nem futottunk támadásban. Így a félidőben tizennyolc ponttal vezetett az ellenfél. A második félidőben sikerült egy olyan ötöst találni, akik „felszedték a parkettát”, védekeztek és futottak – Nagy Lili, Van Luca, Van Rijs Dóra, Kun Rita, Kuncz Petra -. Lelkesedésükkel megtörték az ellenfél lendületét, és a harmadik negyed végére kilenc pontra zárkóztunk, a negyedik negyed végére pedig egálra hoztuk a mérkőzést. Ők példaértékűt nyújtottak a második félidőben, cseréből pedig Siklós Dorottyát és Lőrinczy-Csomós Palómát tudom még megemlíteni. A hosszabbításra sajnos már nem futott az erőnkből. Felpuhult a védekezésünk, nem tudtunk úgy koncentrálni. Öt perc alatt annyi pontot kaptunk, mint a második félidőben összesen., így ellenfelünk könnyedén nyerte a hosszabbítást, és a mérkőzést is. Gratulálok a lányoknak a második félidőhöz, de meg kell tanulnunk, hogy nem lehet ilyen indiszponáltan mérkőzést kezdeni, ha előre akarunk lépni, és egál mérkőzést akarunk nyerni. Köszönjük a vendéglátónknak a meghívást, nagyon hasznos tornát játszottunk a kadett döntő előtt” – összegezte Diósadi Deák Éva.

Young Angels Kosice – Vasas Akadémia 66-60 (17-10, 22-11, 9-18, 5-14, 13-7)
Pontszerzők:
Young Angels Kosice: Spisiakova 11/3, Majorosova 18/9, Kolesárova 13, Rebemova 15/6, Harcárova 2, Paulovicova 4, Kupcova 3
Vasas Akadémia/A: Nagy Lili 7/3, Lőrinczy-Csomós Palóma 6, Siklós Dorottya 6, Kun Rita 17, Kuncz Petra 6, Boros Lola, Van Rijs Dóra 5, Antal Fanni, Van Rijs Luca 13, Édes Emese, Péter Virág

Forrás: BAM Poprad
Forrás: BAM Poprad