Junior/B csapatunk a Bajai NKK ellen lépett pályára a bajnokság rájátszásának 2. fordulóján. A rutinos hazaiak zónával igyekeztek lassítani játékunkat, ami ellen nehezen vettük fel a ritmust és nem találtuk az ellenszert.
A hazai csapat 40 percen át zóna védekezéssel játszott, ami kicsit megtörte a lendületünket. Az első és a harmadik negyed nem sikerült jól, a védekezésünk puhány volt. A második és a negyedik negyedben viszont okos támadójátékot mutattunk, emellett pedig agresszívabb lett a védekezésünk. Félidőben még sikerült 5 pontra feljönnünk, majd 2-3 rossz döntés miatt újra eltávolodtunk a bajaiaktól. Szeretném kiemelni Karli Dóra játékát (7/3 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz, 14 IBM) és Kendelényi Léda hasznos mezőny munkáját (3/3 pont, 11 lepattanó, 3 szerzett labda, 1 gólpassz, 16 IBM) – mondta a csapat edzője, Kerkai-Ambrus Szandra.
Bajai NKK – Vasas Akadémia/B 72-55 (30-18, 7-13, 16-9, 19-15)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/B: Karli Dóra 7/3, Käfer Jázmin 14, Varga Sára, Horváth Réka 4, Pácza Blanka 7, Éber Janka 11/6, Kendelényi Léda 3/3, Márton Lia 2, Bodnár Sára 2, Béres-Nagy Szófia 2, Balás-Piri Kata 3/3