Kadett/B csapatunk Pécsre látogatott vasárnap, ahol folytatódtak a főtábla rájátszás zöld „B” csoport küzdelmei. Sok hibával játszottunk a találkozó elején, ami rá is nyomta bélyegét a mérkőzésre, a negyedik negyedben azonban sikerült rendezni a sorokat.

„A rájátszás második mérkőzésére is fiatal csapattal álltunk ki. Az első három negyedben bátortalanul és sok hibával játszottunk. Nem tudtuk kezelni az ellenfél által diktált sebességet, dinamikát és azt a keménységet, ami a faulthatáron vagy időnként azon is túl mutatott. Védekezésben sem tudtuk megnehezíteni ellenfelünk dolgát. A negyedik negyedben viszont fordult a kocka, védekezésben remekeltünk, sokkal agresszívabban védtük a labdást és a passzsávokat, jól segítettünk gyenge oldalról, így ebben a negyedben összesen 6 pontot engedélyeztünk a pécsi lányoknak. Egy negyed alatt több labdát szereztünk (11), mint az előző háromban (9), és több pontot dobtunk (18), mint az előző kettőben (15). Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Kárpáthegyi Léda (18 IBM, 6 lepattanó, 2 szerzett labda, 2 blokk), de minden játékosunknak voltak jó percei, szép akciói. Nagyon sokat tanultunk ezen a mérkőzésen. Gratulálok a lányoknak a negyedik negyedben mutatott teljesítményhez és az ellenfélnek a győzelemhez” – mondta a csapat edzője, Diósadi Deák Éva.

NKA Pécs/B – Vasas Akadémia/B 81-47 (31-14, 20-8, 24-7, 6-18)
Pontszerzők:
NKA Pécs/B: Bojtár B. 5, Kilián A. 8, Kropp A. 19, Török A. 7, Felső G. 18, Csere: Sánta G., Francsics D. 6, Csernik E. 2, Jászberényi J. Csirke P. 14/3, Rákos H. 2
Vasas Akadémia/B: Dévai B. 5/3, Mayr L. 1, Bartos D. 6, Dúl F., Marton O. 1, Csere: Kárpáthegyi L. 12, Ács-Sánta K. 4, Puskás L. 7, Bori L. 7/3, Polt G., Galavits L. 4