Szombaton Pasarét adott otthont az országos serdülő bajnokság harmadik fordulójának. A Vasas Akadémia a DVTK Akadémiát, valamint a Debreceni KA ellen lépett pályára, lányaink pedig mindkét alkalommal győztesen hagyták el a küzdőteret.

„A miskolci lányok ellen az első félidőben mindkét ötösünk távolságtartóan védekezett, hiányzott az agresszivitás, lemaradtak a besegítések, melyekből könnyű kosarakat kaptunk. Támadásban ráadásul rengeteg ziccert elhibáztak a lányok. A félidei 13 pontos vezetésünk szerencsére nem nyugtatta meg a csapatot, mindenki maximálisan törekedett a védekezési hibáink kijavítására, és amit az első húsz percben nem sikerült megoldani, azt a második félidőben szinte hibátlanul teljesítettük. Remélem, hogy ezen az úton fogunk tovább haladni, gratulálok a csapatnak a második félidei remek játékhoz” – mondta a csapat edzője, Eördögh Edit.

Vasas Akadémia/A – DVTK Akadémia/A 74-35 ( 22-15, 15-9, 11-4, 26-7)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Rátkai Eszter 22/6, Masier Sophia 12, Duka Lili 9/3, Benyovszki Petra 9, Láng-Miticzky Blanka 8, Kálmán Liza 4, László Réka 3, Herzog Bora 2, Halász Luca 2, Hruby Laura 2, Igaz Eszter, Kemény Szófia.
DVTK Akadémia: Suhajda L. 9, Albert Sz. 9, Jánosi B. 6, Poczkodi Zs. 5/3, Kádas B. 3, Kovács D. 2, Fajta Cs. 1.

„Az első fordulóban Miskolcon már játszottunk a debreceni csapat ellen, és az ottani védekezésünkkel nem lehettünk elégedettek (38 pontot kaptunk). Örülök, hogy a csapat az akkori, és a DVTK elleni hibákat kijavítva, agresszív védekezéssel és lendületes, pontos támadójátékkal nagyarányú győzelmet aratott” – mondta Eördögh Edit.

Vasas Akadémia/A – Debreceni KA/A 118-13 ( 36-3, 39-4, 22-4, 21-2)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Rátkai Eszter 24/3, Masier Sophia 16, Láng-Miticzky Blanka 14, Kálmán Liza 10, László Réka 9, Herzog Bora 8, Hruby Laura 7, Igaz Eszter 7, Kemény Szófia 7, Duka Lili 6/3, Édes Luca 6, Szabó Flóra 4.
Debreceni KA: Fárbás E. 4, Sarkadi M. 3, Miklósvölgyi B. 2, Vígvári N. 2, Radócz E. 1, Pásti R. 1.