Hétvégén Pasaréten fogadta junior/A csapatunk a BEAC Újbuda együttesét az U18-as bajnokság 2. fordulóján. Gyengén kezdtük a találkozót és bár a folytatásban, különösen a negyedik negyedben megpróbáltunk javítani, nem tudtuk kicsikarni ellenfelünk kezéből a győzelmet.

Sajnos nem a terveink szerint kezdtük el első hazai meccsünket. Támadásban és védekezésben is alul maradtunk, így a vendégek öt perc alatt 2-15-ös előnyre tettek szert. Sok eladott labdánk volt – csak az első negyedben 15 – és pontatlanul játszottunk, ráadásul védelmünk is rendkívül puha volt. Tíz pontos hátrányból vágtunk neki a második negyednek, sikerült kimászni a gödörből. Agresszívak voltunk, javítottunk az eladott labdák számán és egy-egy ellen is bátrabbak voltunk. Öt pontra sikerült zárkóznunk a félidőre, de a pályára visszatérve nem találtuk a jó dobóformát. 18%-os pontossággal dobtunk, volt megint 7 eladott labdánk, a különbség pedig megint tíz pontra nőtt. Hiába harcoltunk nagyon keményen az utolsó negyedben, nem volt elég erőnk, hogy fordítani tudjunk. Van min dolgoznunk az edzéseken, mindenképp javítanunk kell a hibákat, hogy fejlődjön a csapat. Külön megdicsérném Mayr Larát (15 IBM, 6 pont, 6 lepattanó, 6 assziszt), Kárpáthegyi Lédát (14 IBM, 9 pont, 9 lepattanó, 3 kiharcolt fault) és Polyák Emilit (9 IBM, 9/6 pont, 5 lepattanó, 2 kiharcolt fault) – mondta a csapat edzője, Igor Skocovski.

Vasas Akadémia – BEAC Újbuda 59-66 (13-23, 20-15, 10-15, 16-13)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Felső G. 2, Subotic M. 9/6, Szoboszlai M. 1, Szoboszlai L. 2, Mayr L. 6, Polyák E. 9/6, Kendelényi L. 7, Babovic A. 6, Kárpáthegyi L. 9, Bori L. 9