Fontos hétvége előtt állt U14/A csapatunk, hiszen a tét a nyolcasdöntőbe jutás volt. Fontos pillanatokban kerültünk hosszabb hullámvölgyekbe, ami miatt vereséget szenvedtünk riválisainktól, így az A döntő is elúszott.

A Kecskemét elleni mérkőzésünket jó mentalitással és kemény védekezéssel kezdtük el, de ami az utána lévő 28 percben történt, arra nem igazán találok szavakat. Fellazult a védelmünk, a támadásainkból pedig alig születtek pontok. Mi tettünk ismét szorossá egy kötelezőnek számító mérkőzést, ahol 34 eladott labdát produkáltunk – mondta a csapat edzője, Ambrus Szandra.

Vasas Akadémia/A – Kecskeméti KA/A 64-54 (25-4, 22-18, 10-10, 7-22)
Pontszerzők:

Vasas Akadémia:
Firle-Kiss Bora 13, Pácza Blanka 10, Marton Szilvia 10, Béres-Nagy Szófia 6, Vértes Vanda 5, Tóth Frotti 4, Nagy Borostyán 4, Kövesdi Lujza 4, Horváth Réka 4, Bodnár Sára 2, Márton Lia 2

A mérkőzés második percében már időt kellett kérnem, hogy megnyugtassam a lányokat, hiszen az ellenfél ellépett 1-7-re. Ettől a perctől kezdtünk el úgy kosárlabdázni, ahogy tudunk és megfordítottuk az eredményt. Az egész mérkőzés alatt rengeteg energiát kellett felhasználnunk arra, hogy megtartsuk az előnyünket, hiszen a BEAC egy pillanatra sem engedett ki. Igaz száraz tények, de míg mi 47-et dobtunk rá, addig a Beac 79-et. Amíg mi leszedtünk 12 támadólepattanót, addig ők 32-őt. Ezek a számok már ránézésre is sejtetik, hogy melyik csapaté lesz a győzelem. Amellett viszont nem lehet elmenni, hogy az egész csapat a kispaddal együtt nagyon akarta ezt a győzelmet, küzdöttünk az utolsó percig. A végjátékban sajnos sokat hibáztunk, amit ellenfelünk megbüntetett. Nagyon jó mérkőzést játszottunk, de végül sajnos a szerencse sem állt mellénk. Gratulálok a BEAC-nak.

Vasas Akadémia/A – BEAC-Újbuda KA/A 57-60 (20-13, 15-15, 13-16, 9-16)
Pontszerzők:

Vasas Akadémia:
Tóth Frotti 12, Pácza Blanka 11, Marton Szilvi 10, Firle-Kiss Bora 6, Horváth Réka 6, Kövesdi Lujza 5, Vértes Vanda 4, Éber Janka 3

Az előző napi utolsó másodperces vereség lelkileg és mentálisan is megviselte a csapatot, amiből nagyon nehéz kijönni úgy, hogy másnap egy élet-halál meccsre kell felkészülni. Sajnos egy negyed rövidzárlat elég volt ahhoz, hogy megpecsételjük a sorsunkat. Nagyon izgultunk és emiatt rossz százalékkal dobtuk a közelieket (25%), az egész mérkőzésen 2 asszisztot adtunk és mi nem tudunk úgy mérkőzést nyerni, hogy mindössze 6 játékos veszi ki a részét a pontgyártásban. A hétvége alatt nagyon sok hullámvölgyünk volt, nem voltunk elég fegyelmezettek és olykor a lelkesedésünk is alábbhagyott, ezek nélkül pedig szinte lehetetlen ilyen erős csapatok ellen győzni. Nagyon csalódott vagyok, hiszen a fordulók során több lehetőségünk is volt arra, hogy kivívjuk az A döntőbe jutást, de egyikkel sem tudtunk élni. Le kell vonnunk ezekből a mérkőzésekből a következtetéseket és a hibákat kijavítani. Innentől viszont nem lehet más célunk, mint megszerezni a 9. helyet – értékelt Ambrus Szandra.

Darazsak Sportakadémia – Vasas Akadémia/A 64-55 (12-16, 28-9, 12-20, 12-10)
Pontszerzők:

Vasas Akadémia:
Pácza Blanka 19, Tóth Frotti 14, Marton Szilvi 8, Márton Lia 6, Kövesdi Lujza 6, Éber Janka 2