Hullámzó mérkőzést játszott serdülő/A csapatunk a Csata DSE otthonában, ellenfelünk mára az első negyedben magához tudta ragadni a kezdeményezést. Lányaink igyekeztek javítani a játékon, nem sikerült azonban megszorongatni a riválist.
Az első negyed játéka megpecsételte a mérkőzés képét és kimenetelét. Lassan, enerváltan játszottunk. Abszolút nem voltunk veszélyesek a gyűrűre, emellett védekezésben is aludtunk. Egy-egy periódusa volt a mérkőzésnek, amikor villantunk és jó megoldásokat csináltunk, de a mérkőzés egészét tekintve ez kevés. Pozitívum, hogy részben sikerült pár dolgot megcsinálni vagy javítani rajta, célunk, hogy ez egyre több percen keresztül sikerüljön, és állandóbb legyen a játékunkban. Kulcs volt ma Emese és Anna palánk alatti munkája, Mira betörései, Léna remek passzai, valamint Juli és Dorka védekezése – mondta a csapat edzője, Ruska Norbert.
Csata DSE – Vasas Akadémia/A 56-36 (21-6, 14-7, 11-7, 10-16)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/A: Kuntzl Anna 8, Dávid Léna 6, Sárga Emese 5, Juhász-Kelly Hanna 5, Juhász Janka 3, Kiss-Bartos Júlia 2, Hujber Anna 2, Horváth Mira 2, Gergely Lujza 1, Kálovics Rozália 1, Jeszenszki Dorka, Szarvas Szinta