Kadett/B csapatunk Pécsre utazott vasárnap, ahol egy igen kemény ellenfél várt lányainkra. A házigazda az első perctől fogva mindent megtett, hogy érvényesítse akaratát, de csapatunk igyekezett helyt állni.

Fizikalitásban, magasságban és tudásban is jelentős különbség volt a két csapat között. A kezdeti nehézségek után többször sikerült fejtörést okozni ellenfelünknek, amikből a következő mérkőzésekre erőt tudunk meríteni. A koncentrációnk sajnos nem volt makulátlan, hiszen rengeteg labdát adtunk el, amiből sok könnyű pontot kaptunk, illetve rossz százalékkal dobtunk. Ezekben mindenképpen szeretnék javulást látni a következő mérkőzésen, ahol bátrabban kell támadnunk a palánkot. Örülök annak, hogy nem feltett kézzel utaztunk le Pécsre, hanem küzdöttünk, amíg el nem fáradtunk – mondta a csapat edzője, Ambrus Szandra.

NKA Pécs/A – Vasas Akadémia/B 87-29 (21-7, 17-6, 23-13, 26-3)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/B: Kendelényi Léda 2, Éber Janka 2, Bodnár Sára 0, Vértes Vanda 1, Pácza Blanka 11, Csere: Tompa Noémi 0, Kövesdi Lujza 0, Márton Lia 1, Nagy Borostyán 3/3, Polt Gréta 4, Béres-Nagy Szófia