Kadett csapatunk Pécsre utazott a kiemelt kadett bajnokság következő fordulója alkalmából. Lányaink komoly csatát vívtak az NKA Pécs ellen, ellenfelünk centere azonban több szempontból is kimagaslott a mezőnyből.

„Sajnos ezen a mérkőzésen az előző összecsapással ellentétben, nem tudtuk megakadályozni az ellenfél nagytestű, nigériai centerét a pontszerzésben és a lepattanó labdák gyűjtögetésében (31 pont, 12 lepattanó), valamint a belső posztokról nagyon kevés kosarat tudtunk dobni. A második negyedben Antal Fanni, a harmadik negyedben pedig Tóbel Lívia extra tripláival a harmadik negyed közepéig tudtuk tartani magunkat sőt, még vezettünk is két ponttal (47-49). Itt azonban a nigériai center újra átvette a hatalmat a palánkok alatt. Az utolsó percekben lelkesedésünkkel még tudtunk kozmetikázni az eredményen, de ez a mérkőzés kimenetelét alapvetően nem változtatta. A statisztikai adatok alapján (bár a jegyzőkönyv, amit a mérkőzés után technikai hiba miatt újra kellett írni, még sem egyezik a statisztikával) kiemelném Van Rijs Lucát (30 IBM, 6 lepattanó, 9 kiharcolt fault, 10 szerzett labda, 4 assziszt) és Hámori Bernadettet (9 IBM, 8 lepattanó, 3 assziszt, 2 blokk). Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez, csapatomnak az első 25 perc játékhoz” – mondta a csapat edzője, Diósadi Deák Éva.

NKA Pécs/A – Vasas Akadémia/A 67-59 (23-17, 19-22, 13-12, 12-8)
Pontszerzők:
NKA Pécs/A: Laczkó S. 11, Nagy Réka 9/3, Édes E. 5, Olawuyi A. 31, Kropp P. Cs: Orbán A. 4, Kiss V., Szamosi V. 2, Kohn P. 2, Varga N. 3
Vasas Akadémia/A: Aho Tyra 5/3, Van Rijs Luca 19, Tóbel Lívia 12/6, Villányi Diána 2, Antal Fanni 8/6, Cs: Kádár Orsolya, Hámori Bernadett 4, Örsi Kata, Szilágyi Ágnes 9