Hosszú utazás vár lányainkra a Tippmix Női NBI/A bajnokság 16. fordulójában, ugyanis az NKA Universitas PEAC otthonába látogatunk. Egy jó formában lévő, erős csapat ellen mérkőzhetünk meg.

A hiányzók miatt nehéz időszakot él meg a Vasas Akadémia felnőtt csapata, alapemberek nélkül kell edzeniük és tétmeccset játszaniuk Milos Pavlovic tanítványaira. Ennek ellenére nem dőlt kardjába együttesünk, fiatal játékosaink sok erőfeszítést tesznek edzéseken és szépen épülnek be a csapatba, vezért pedig szerencsére mindig találni. Legutóbbi meccsünkön például Tóth Orsi és Schaquilla Nunn vezette a csapatot, ráadásul Smailbegovic Nadia és Szerencsés Tami segítségével sikerült megszorongatni azt a Győrt, amely bomba formát mutat az idei szezonban. Hasonló csapatmunkára lesz szükség holnap is, az ellenfél ugyanis nem lesz gyengébb ezúttal sem.

Az NKA négy meccses győzelmi sorozatban van a bajnokságban, ráadásul eddig alig talált legyőzőre. Egyedül a DVTK, a Győr és a Sopron tudott eddig nyerni a pécsiek ellen, de nekik sem volt könnyű dolguk. Vasárnapi ellenfelünk rendkívül erős a palánk alatt, ami minden csapatnak megnehezíti a dolgát, a centerek ráadásul nemcsak védekezésben, támadásban is sokat tesznek hozzá a játékhoz. A csapat vezére és egyben a bajnokság legeredményesebb játékosa Kiss Virág, akit egy másodpercre sem szabad egyedül hagyni, ezt a pasaréti mérkőzésen is tapasztalhattuk már.

Európa Kupa továbbjutást is kiharcolt magának a PEAC, ami mutatja milyen erős csapatról van szó, ráadásul a pécsiek nagyon jó formában is vannak. Javítva múltheti hibáinkat igyekszünk hasonló energiával és bátorsággal játszani vasárnap, mint ahogy tettük azt a Győr ellen – nyilatkozott a mérkőzés előtt Milos Pavlovic, a Vasas Akadémia vezetőedzője.

A mérkőzés előtti teljes nyilatkozatot az ide kattintva lehet megtekinteni.

Az NKA Universitas PEAC – Vasas Akadémia találkozó vasárnap 16:00-kor kezdődik a Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Centerpályán.